21.rész(Harumi)

Az elmúlt napok szomorkásan teltek, legalábbis az idő tett róla, hogy rossz legyen a kedvem. Még mindig azon kattog az agyam, hogy Mikoto esetleg elveheti Ryota-t, de én abba biztosan belehalnék. Épp bámulok kifelé az ablakon és figyelem, ahogy az esőcseppek kopogtatnak az ablakon. Ryota ott fekszik a lábamnál és épp az egyik füzetébe rajzol. A kezemet a hasamra simítom és bár még nem érzem, hogy rúgni a baba, mégis olyan jó érzés belegondolni, hogy nemsokára igazából is anya leszek. Tudom, Ryota is a fiam, de ez most teljesen más, mert ennek a babának én adok majd életet és nem más.

- Hé, már megint rossz kedved van? - nyomott egy puszit a halántékomra Shusaku.

- Neked nem kellene már az irodában lenned? Ha így folytatod, a végén még keresni fognak egy új főnyomozót. Mondjuk az öcséd jó utódod lenne! - kocogtattam meg az ajkamat, mire Shusaku nemes egyszerűséggel duzzogni kezdett.

- Na persze, neki még van hova fejlődnie! Vigyázz magadra, jó? - bólintottam, mire nyomott egy csókot a számra és elment dolgozni.
- Mama, a baba meddig lesz még a hasadban? Olyan unalmas nélküle! - mászott oda hozzám Ryota és a hasamra hajtotta a fejét.
- Türelem, a babának még meg is kell nőnie! Amíg nem nő meg rendesen, addig nem jöhet ki a hasamból!
- Na és én mekkora voltam, mikor megszülettem? - vissza kellett nyelnem az előtörő könnyeimet, nehogy észrevegye és aggódjon. Borzasztóan fájt az a kérdés. Fogalmam sincs, milyen volt, mikor megszületett. Pár naposan hozta el hozzám Mikoto a kicsit. Szegénykémnek még neve sem volt.
- Kicsike voltál, akkora, mint egy baba szokott lenni! - na, de elég a sok kérdésből, inkább menjünk reggelizni! - lehámoztam magamról Ryota-t és elmentem, hogy megcsináljam neki a reggelit. Ma nem kellett oviba mennie, így én vigyáztam rá, amíg Shusaku az őrsön volt. Kicsit rossz, hogy nem lehetek ott vele, de talán jobb is, ha néha kicsit külön vagyunk egymástól. Épp a reggelit csináltam, mikor egy erős nyilallást éreztem a hasamban. Olyan volt, mintha valami belülről szét akarja szakítani a hasamat. A lábaim megremegtek és a földre zuhantam. A hasamhoz szorítottam a kezem és úgy vártam, hogy elmúljon a fájdalom, de az csak nem akart megszűnni.
- Mama! - kiabálta Ryota, mikor meglátott. Odaszaladt hozzám és kicsit meglökdösött.
- Kicsim, hívd fel Reika nénit és kérd meg, hogy jöjjön ide! A mamának el kell mennie a kórházba, jó? - bólintott és szaladt is felhívni Reika-t. Szerencsére épp otthon volt és sietett is oda hozzánk.
- Harumi, mi történt?
- Nem tudom, lehet valami baj van a babával! Tudnál vigyázni Ryota-ra, kérlek? Nekem be kell menjek a kórházba.
- Felejtsd el, majd én beviszlek!
- Nem kell, hívok egy taxit! Csak vigyázz rá, jó? - bólintott, nekem pedig volt annyi erőm, hogy a saját lábamon jussak ki a házból. Hívtam egy taxit és megkértem, hogy vigyen a kórházhoz. Mikor meglátta milyen állapotban vagyok, felgyorsított, így hamarabb odaértem. Szerencsére a fájdalom már nem volt olyan erős, mint korábban, így nyugodtabb állapotban értem el a nőgyógyászhoz. Miután megvizsgált, elég keserű ábrázattal jött oda hozzám.
- Sugihara-chan, jobban kéne vigyáznod magadra! Talán az lenne a legjobb, ha egy ideig hanyagolnád a munkát. Félek ha ez így megy tovább, el fogod veszíteni a kisbabát!
- Doktor, ugye ezt nem engedi? - kérdeztem könnyes szemekkel.
- Ha követed az utasításomat, akkor nem lesz semmi baj, de nagyon sokat kell pihenned, megértetted?
- Igen és köszönöm!
- Ha újra fájdalmaid lépnének fel, azonnal gyere ide, rendben? - bólintottam, majd miután még egyszer megköszöntem a segítségét, el is indultam hazafelé. Fel akartam hívni Shusaku-t, de féltem elmondani neki a dolgot. Tudom mennyire várja már, hogy a baba megszülessen és nem akarom feleslegesen felidegesíteni. Különben is az orvos azt mondta, hogy nem lesz gond, csak sokat kell pihenjek. Út közben vettem magamnak reggelit, mert nagyon éhes voltam. Reggeli után sétáltam haza, de azt éreztem, mintha valaki követne engem. Hátranéztem, de nem láttam senkit magam mögött. Sétáltam tovább, mikor újra rám tört az az érzés, hogy valaki követ engem. Megálltam, de nem mertem hátranézni. Hirtelen egy kéz nyúlt felém és a tenyerét  a számra tapasztotta. Próbáltam leszedni magamról az ismeretlen kezét, de ő addig tartotta ott, amíg levegő a levegő hiányától el nem ájultam.
Mikor felébredtem, már egy ismeretlen helyen voltam. Mintha valami garázs lett volna, vagy hasonló. Egy takaróval voltam betakarva. Mikor lehúztam magamról, láttam, hogy anyaszült meztelen vagyok. Gyorsan visszatakartam magam és próbáltam emlékezni arra, hogy mi is történt pontosan, de teljes képszakadás volt azután, hogy az a vad idegen elkábított.
- Nocsak, szépet álmodtál, Csipkerózsika? - ezt a hangot ezer közül is felismerem.
- Takauji, te meg mi a fenét csinálsz itt?
- Üdv nálam húgi? Milyen kár, hogy nem mutathattam meg előbb, szerény hajlékomat.
- Szóval te hoztál ide? Mégis mi a fenét műveltél? - kérdeztem rémülten és igyekeztem eltakarni magam, hogy a bátyám ne láthasson belőlem többet a kelleténél.
- Hát nem egyértelmű? Ne tégy úgy, mintha nem tudnád! - közelebb jött hozzám és megsimogatta az arcomat. Valósággal kirázott a hideg az érintésétől.
- Nem, ez nem igaz! Az lehetetlen, hogy...
- Már miért ne lehetne? Bébi, olyan csodás volt, hogy azt el sem tudom mondani! - suttogta a fülembe, mire tiszta erőből felpofoztam.
- Most azonnal tűnj el, mielőtt hívom a rendőrséget! Garantálom neked, hogy nem csak nemi erőszakért, hanem egy rendőr ellen elkövetett erőszakért is vádolni fognak, ezt garantálom! - sziszegtem a fogaim között, mire Takauji csak elmosolyodott.
- Ne aggódj, most elmegyek, de ígérem még viszont látjuk egymást! - azzal fogta magát és elment. Legszívesebben zokogtam volna, de egyszerűen képtelen voltam rá. Csak otthon akartam lenni, Shusaku-val és Ryota-val. Felöltöztem és mivel ismertem a környéket, haza tudtam találni.
- Harumi, mi történt? Reika felhívott és elmondta, hogy kórházba kellett menned! - nyitotta ki az ajtót Shusaku.
- Nem történt semmi baj, az orvos szerint nem tesz jót nekem, a túl sok munka, szóval megkért, hogy ideig azt most hanyagoljam!
- Biztos, hogy jól vagy? Nagyon feszültnek látszol!
- Csak ölelj át jó? Nagyobb szükségem van most rá, mint valaha! - erre ő szorosan magához ölelt, belőlem pedig előtört a sírás és zokogni kezdtem.
- Kérlek, mond már el, hogy mi történt!
- Takauji! Én nem akartam Shusaku! - eltolt magától és akkor azt láttam a szemében, amit eddig még soha: Gyűlöletet. Csak nem tudtam melyikőnk iránt.
- Most azonnal megyek és megölöm! Nem érdekel, ha emitt börtönbe megyek, de biztos, hogy megölöm! - indult is az ajtó felé, de én visszarántottam.
- Kérlek, ne csinálj hülyeséget jó? Az egyetlen szerencsém, hogy nem voltam eszméletemnél, így nem kellett végignéznem, hogy mit művelt velem. Shusaku, elegem van ebből jó? Elegem van belőle. Azt akarom, hogy Ryota tudja meg, hogy az apja egy szörnyeteg és soha többet ne akarjon találkozni vele, érted!
- Biztosan ezt akarod? De ugye tudod, hogy akkor...
- Igen. El kell mondanom neki, hogy nem én vagyok az anyja. Tudom, hogy ez fájni fog neki, de már nem bírom tovább ezt az egész helyzetet. Ha Ryota így is elfogad az anyjaként, akkor talán jobb is, ha megtudja! - igyekeztem erőt venni magamon és lehívtam Ryota-t.
- Mama, ugye már jobban vagy?
- Igen kicsim, ne aggódj, már nem fáj a hasam! - mosolyogni próbáltam, de nem sikerült. Az ölembe ültettem és vettem egy mély levegőt.
- Mama, mi a baj? Valami rosszat csináltam?
- Ryota, emlékszel mikor ma azt kérdezted tőlem, hogy te mekkora voltál, mikor megszülettél? - bólintott. - Kicsim, fogalmam sincs mekkora voltál, mert nem az én hasamban növekedtél! Ryota, nem én vagyok az igazi anyukád! - láttam, hogy össze van zavarodva, ami teljesen érthető volt.
- De mama, te nem...
- Az apukád nagyon sokat bántotta az anyukádat, ezért mikor te megszülettél, az anyukád megkért, hogy vigyázzak rád és szeresselek téged! Én pedig rögtön igent mondtam, mert az első pillanatban beloptad magadat a szívembe és nagyon szerettem az anyukád lenni, de nem lett volna igazságos, ha nem mondom el neked, hogy nem én hoztalak téged a világra! - láttam, hogy Ryota szeme könnybe lábadt és elsírta magát.
- De nekem nem kell másik mama, én csak téged szeretlek! - a mellkasomra hajtotta a fejét és hangosan sírni kezdett.
- Én is csak téged szeretlek kicsim! Már akkor szerettelek, mikor az anyukád idehozott téged hozzám!
- Akkor ugye, te maradsz az anyukám, a papa meg az apukám, ugye?
- Ha ezt szeretnéd, akkor igen, picur! - Shusaku odaült hozzánk és egy puszit nyomott a fejére.
- Kicsim, csak egy valamire hagy kérjelek meg. Ne haragudj az anyukádra, mert ő nem tehet róla. Csak azt tette, ami neked a legjobb volt! - bólintott és szép lassan elaludt.
- Ugye tudod mennyire csodállak? Azért is, mert így elmagyaráztad Ryota-nak, az egészet és azért is, mert ilyen erős tudsz maradni azok után is, amit a bátyád tett!
- Nekem nincs többé bátyám Shusaku! Az az ember, megszűnt létezni a számomra. Csak azt akarom, hogy a börtönben rohadjon meg! Ígérd meg nekem, hogy elkapjátok, jó?
- Megígérem, drágám, ne aggódj! - odahajolt hozzám és megcsókolt. Erre volt most a leginkább szükségem. Tudom, hogy Shusaku mellett boldog leszek és elfelejthetem ezt az egész dolgot Takauji-val.

20.rész

A mai napom csodásan kezdődött. A tudat, hogy Harumi-nak és nekem hamarosan kisbabánk lesz, csak még boldogabbá tett. Már az irodában vagyok és azon gondolkodom, hogyan kaphatnánk el Takauji-t.

- Bejöhetek? - nyitotta ki az ajtót az öcsém.

- Persze. Hoztál kávét?

- Igazából ez volt az ürügy, hogy bejöhessek. Történt mostanában valami? Nem fogod kitalálni, kivel találkoztam tegnap. Sugihara Takauji-val.

- Komolyan? Sikerült elkapnod? - felsóhajtottam és az újságommal, rácsaptam a fejére.

- Szerinted elkaptam te hülye?

- A reakciódból ítélve azt hiszem nem.

- El akartam kapni, de előrántott egy kést, nálam meg nem volt semmi amivel megvédhettem volna magam.

- Na és Ryota-kun, hogy reagált?

- Boldog volt, de Harumi elrángatta onnan. Megmondtam neki, hogy hagyja őket békén, de nem foglalkozott vele.

- Harumi-chan miért utálja őt ennyire?

- Arról nem beszélhetek. Megígértem Harumi-nak, hogy nem mondom el senkinek. Tényleg, készülj fel mert hamarosan nagybácsi leszel!

- Harumi-chan kisbabát vár?

- Igen, Non-chan, hamarosan kisbabánk lesz! Látnod kellett volna Ryota képét mikor Harumi elmondta. Szegénykém annyi rossz történik most, talán végre lesz egy kis nyugodtság ebben a káoszban.
- De bátyus, nem fog rámenni a kapcsolatotok erre az egészre?
- Remélem. Bár kétlem, hogy Harumi ne könnyebbülne meg, ha Takauji már nem fog többet zaklatni minket. - Na ebben nem voltam teljesen biztos. Remélem, hogy nem így lesz, de még túl korai bármi biztosat mondani ezzel kapcsolatban. Munka után egyenesen hazamentem. Alig vártam, hogy végre pihenhessek, erre azonban nem volt túl sok lehetőségem, ugyanis Mikoto-chan is ott volt nálunk.
- Megjöttem! - motyogtam és bementem a házba.
- Üdv itthon Shusaku! - Harumi mosolyától egyből minden kétségem elszállt. Tudtam, hogy nem érdekelné őt ez az egész mizéria, ő akkor is velem akar lenni.
- Mikoto-chan, te mit keresel itt?
- Ne haragudj, Harumi-chan hívott meg, hogy beszélgethessünk. De ha zavarok, akkor hazamegyek.
- Nem kell, maradj csak nyugodtan! - igyekeztem mosolyogni, hogy ne bántsam őt meg. - Ryota, hogy van?
- Nagyon jól, mindjárt le is hívom neked. Ryota, megjött a papa! - kiabált fel Harumi az emeletre, mire Ryota sebesen lefutott a lépcsőn.
- Papa, végre megjöttél! - oda futott hozzám, én pedig felkaptam és nyomtam egy puszit az arcára.
- Jó fiú voltál ugye?
- Igen, nagyon! Kérdezd csak meg a mamát! - mikor Ryota mamának nevezte Harumi-t, láttam, hogy Mikoto-chan szeme könnybe lábadt és elkezdtek folyni a könnyei. Egyszerre egy fojtogató érzés öntött el. Láttam, hogy még ha Mikoto-chan nem is akarja elfogadni Ryota-t mint fiát, mégis rosszul esik neki, hogy Harumi-t hívja mamának és nem őt. Ez nagyon megijesztett. Féltem, hogy meg fogja gondolni magát és akkor a tökéletes és boldog családról alkotott képem szépen lassan darabjaira hullik. - Hé, miért sír állandóan mindenki? - duzzogott Ryota és letörölte Mikoto-chan könnyeit.
- Ryota-ku, megengeded, hogy megöleljelek? - kérdezte félénken Mikoto-chan, mire Ryota bólintott egyet. Mikoto-chan átvette őt Harumi-tól és magához ölelte. Na bennem itt tört el valami és kiszaladtam a házból. Nem bírtam látni a jelenetet.
- Shu-chan, mi a baj? - suttogta Harumi a fülembe, mire magamhoz öleltem.
- Tudom, hogy önzőség, de nem akarom elveszíteni őt Harumi! Soha nem szerettem meg még senkit úgy, mint őt. Mi lesz ha vissza akarja őt kapni? Az anyja, joga van visszakövetelni.
- Az nem fog megtörténni Shusaku! Ryota a mi fiúnk és az is marad drágám. Ezért kérlek, próbálj meg megnyugodni! - nyomott egy puszit a homlokomra, mire igyekeztem elmosolyodni.
- Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek téged?
- Ahogyan én is téged drágám! - noha nem sikerült teljesen megnyugodnom, de azt hiszem muszáj lesz, ha nem akarom, hogy Ryota ezt lássa rajtam.

19.rész

Nem tudtam Ryota mit fog reagálni arra, hogy épp a vérszerinti apja állt előtte. Csak remélni tudtam, hogy semmi gond nem lesz. Ryota egy ideig csak állt ott mellettem, majd elengedte a kabátomat és elmosolyodott.

- Éljen! Papa, végre visszajöttél! - belecsimpaszkodott Takauji lábába, ő pedig megpaskolta a fejét. A szívem szakadt meg, ahogy ezt végignéztem. Tudom, hogy az apja, de Takauji nem érdemli meg Ryota-t. Soha nem érdekelte, hogy mi van vele, akkor most miért akarja látni? Az egész dolog csak még rosszabb lett, mikor Harumi is megjelent.

- Shu-chan, gyere már! - mikor meglátta Takauji-t, teljesen ledöbbent.

- Mama nézd, a papa visszajött hozzánk! - láttam, hogy Harumi szeme könnybelábadt.

- Ryota, menjünk a kocsihoz!

- Miért sírsz mami? Nem örülsz, hogy a papa visszajött?

- Csak menjünk már! - felkapta Ryota-t és a kocsihoz sietett vele. Én még ott maradtam, hogy megmondhassam a magamét annak a féregnek.

- Na ide figyelj, hagyd békén a családomat, megértetted?

- A te családod? Mégis mióta a tiéd? Ő az én húgom és az én fiam! Az egyetlen, akinek nincs joga ott lenni, az te vagy!

- Miután elvettem Harumi-t, Ryota az én fiam lesz. Szóval azt ajánlom messziről kerüld el őket, megértetted? Egyébként is, neked jelenésed van a rendőrségen, vagy elfelejtetted, hogy mit műveltél a húgoddal és Mikoto-channal?

- Elmondta? Nahát milyen megható! Egyébként, vedd le rólam a mocskos kezed, ha jót akarsz magadnak! - előhúzott egy kést és végigsimította a kabátomon. Elengedtem, mire felnevetett

- Nahát, milyen gyáva valaki! Rendőr létedre, elég puhány vagy Shu-chan! - nem foglalkoztam vele, inkább a kocsihoz mentem. Harumi teljesen ki volt bukva, Ryota pedig nem szólt se hozzá, sem pedig hozzám. Beindítottam a kocsit és hazamentünk. Ryota rögtön a szobájába futott, Harumi pedig elsírta magát.

- Shusaku, miért kellett visszajönnie? Ryota most biztosan utál engem miatta!

- Dehogy utál, csak össze van zavarodva! Majd én beszélek vele, te csak nyugodj meg, jó? - bólintott, én pedig nyomtam egy puszit a homlokára és felmentem Ryota-hoz. - Bejöhetek? - nyitottam be a szobába.

- Persze Papa! - Ryota ott feküdt az ágyon és szomorúan bámulta a plafont.

- Mi a baj? Nem vagy túl vidám.

- A mama azért nem engedte, hogy az apukámmal legyek, mert rossz ember, ugye?

- Prücsök, ne gondold mindig a legrosszabbat! - az ölembe ültettem és nyomtam egy puszit a halántékára.
- Akkor miért nem beszélhettem az apukámmal? Magyarázd meg papa, jó?
- A mamád csak vigyázni akar rád. Hiszen az apád nem tudja miket szeretsz és miket nem, hogy mitől félsz és mitől vagy boldog! - Ryota bólintott és lehajtotta a fejét. - Hidd el, az anyukád nem akar rosszat neked csak félt téged, hiszen nem tudod milyen ember. Lehet, hogy rossz ember, de az is lehet, hogy nem. Ne mamát hibáztasd, amiért meg akar téged védeni!
- Oké papa! Lemegyünk a mamához? - felvettem és lementünk Harumi-hoz, aki már viszonylag nyugodt volt. - Mama! - szaladt oda Harumi-hoz és belemászott az ölébe. Harumi magához ölelte és megpuszilta. - Nagyon haragszol rám Mama?
- Dehogy haragszok rád kicsim! Csak nagyob féltem, hogy valami bajod esik!
- Ha szeretnéd nem beszélek többet az apukámmal jó? A papa elmondta, hogy az apukám úgyse ismer engem.
- Ugye tudod, hogy mennyire szeretlek téged? Soha nem akarlak elveszíteni!
- De hát nem fogsz mama! A papa meg én mindig itt leszünk, ugye papa? - bólintottam és leültem melléjük.
- Na jó, most, hogy ezt megbeszéltük, mondok én is valamit. Ryota, azt hiszem hamarabb valóra fog válni amit kívántál, mint gondoltad volna.
- Ezt azt jelenti, hogy... - szóltam közbe.
- Kisbabát várok. Ryota lesz egy kistestvéred! - Ryota mosolya olyan széles lett, hogy attól féltem kiszakad a szája.
- Hurrá! Úgy örülök, végre lesz egy kistestvérem! Papa, hallottad ugye? Lesz egy kistestvérem! - a nyakamba csimpaszkodott úgy, hogy majdnem megfojtott.
- Ryota, hagyd békén a papát még a végén megfojtod! - nevetett Harumi és leszedte rólam a kis törpét. Miután Ryota elaludt, végre kettesben is beszélhettünk.
- Szóval emiatt kell később összeházasodnunk?
- Ne haragudj, de nem voltam biztos abban, hogy tényleg terhes vagyok-e ezért elmentem az orvoshoz aki megerősítette.
- Ezt alig hiszem el! Lesz egy kisbabánk Harumi!
- Igen végre ha akarnának se tudnának elválasztani minket! - magamhoz húztam és megcsókoltam. Igaza volt Harumi-nak. Végre senki és semmi nem választhatott el minket egymástól.

18.rész

Körülbelül 2 hónap telt el azóta, mióta Harumi bátya után nyomozunk. Eddig eredménytelenül, ami nagyon bosszant. Annak a vadállatnak felelnie kell azért, amit Harumi-val, Mikoto-channal és még ki tudja hány másik nővel művel. Csak remélni tudtam, hogy egyszer felbukkan és akkor majd el tudjuk őt kapni. Közben az esküvőnket is szerveznünk kellett, ami a sok munka miatt elég nehezen ment. Ryota is folyton a nyakunkon csüngött, szóval nem sok időnk maradt a pihenésre. Most is épp az irodában ülök és a számítógépen igyekszek információt találni Takauji-ról. Valaminek csak kell lennie róla. Túlságosan belemerültem, így nem vettem észre, hogy Harumi bejött.

- Shusaku, mit csinálsz? - kérdezte, mire gyorsan lecsaptam a gép tetejét.

- Semmi különöset, csak meg kellett nézzek valamit! - erre odajött hozzám és felnyitotta a gép tetejét.

- Mégis mi ez? Te kutatsz a bátyám után? Mit titkolsz előlem Shusaku?

- Semmit, ez csak...

- Ne játszd a hülyét! Mond el mégis mi folyik itt?

- Rendben, nem fogok hazudni. A csapattal már két hónapja a bátyád után nyomozunk, mert attól félünk hamarosan fel fog bukkani. A főnök azt mondta még ne mondjunk neked semmit, majd csak akkor ha nyomra bukkanunk, addig felesleges lenne rád ijeszteni. - Harumi csak sóhajtott egyet és leült az asztalához.

- Miért kellett ezt eltitkolnod? Azt hittem mindent elmondunk egymásnak!

- Igen tudom, de nem akartam, hogy emiatt idegeskedj. Még nem tudunk róla semmit és félek nem is fogunk.

- Takauji nagyon óvatos. Ha megneszeli, hogy készültök valamire eszébe sem lesz idejönni. Légy óvatos Shusaku, nem akarom, hogy Takauji bántson téged!

- Ugyan már ne aggódj! Hidd el, nem lesz semmi gond. Most már nyugodj meg, jó? - bólintott, én pedig egy puszit nyomtam az arcára. - Egyébként, mikorra szeretnéd az esküvőt?

- Hmm szerintem most várnunk kell vele! - sejtelmesen elmosolyodott.

- Mégis miért? Mire készülsz Harumi?

- Ez még egyenlőre maradjon titok, amíg nem vagyok biztos benne. De ha bejön amire gondolok, akkor annak mindketten nagyon fogunk örülni! - végül munka után amíg Harumi az ebédet csinálta, addig én elmentem Ryota-ért az óvodába. Ott álltam a bejárat előtt mikor észrevettem, hogy egy vad idegen ember folyton engem bámul. Nem tudtam mire vélni a dolgot. Mikor ránéztem, különös érzés fogott el. Mintha valahonnan ismernem kéne őt, csak fogalmam sincs honnan.
- Papa! - hallottam meg Ryota hangját. A kölyök odaszaladt hozzám, én pedig felkaptam és nyomtam egy puszit az arcára.
- Na, jól érezted magad?
- Igen és képzeld már vannak barátaim! De ugye attól még lesz majd kistestvérem?
- Ha az anyukád is szeretné, akkor majd lesz, ne aggódj! - próbáltam mosolyogni de nyomasztott, hogy az idegen továbbra is minket figyelt. Majd csak úgy fogta magát és odasétált hozzánk. Ryota a hátam mögé szaladt és onnan kukucskált az ismeretlenre. - Segíthetek? - néztem rá, mire gúnyosan elmosolyodott.
- Te vagy Kitazawa Shusaku, igaz?
- Igen én vagyok.
- Reméltem, hogy egyszer megismerhetlek! Szóval neked rakta szét a lábadat a testvérem, ugye? - elnevette magát, mire tudatosult bennem kivel is állok szemben.
- Te vagy az....Sugihara Takauji?
- Miért kit vártál? Nahát milyen helyes kölyök! Hé öcsi, nem is akarod megölelni az apádat? - hirtelen szóhoz sem jutottam és nem én voltam az egyetlen. Ryota csak állt szótlanul mellettem, én pedig éreztem, hogy most minden gyökeresen meg fog változni.

17.rész

A mai nap jobban nem is kezdődhetett volna. Ma végre visszatérek és visszaveszem a helyem a rendőrségen. Már alig vártam ezt a napot. Végre újra elfogalhatom magam és azt csinálhatom, amihez igazán értek. Épp készülődök a munkába, igyekszem megigazítani a nyakkendőmet, de túlságosan izgatott vagyok ehhez.

- Segíthetek? - jött oda hozzám Harumi és elkezdte igazgatni a ruhámat.

- Mire is mennék nélküled! - elmosolyodtam és nyomtam egy csókot a szájára.

- Ugyan már, hisz ez a dolgom. Nagyon izgulsz már Shusaku?

- Egy kicsit. Remélem semmi fontosról nem maradtam le!

- Hidd el semmi érdekes nem történt míg nem voltál, csak a szokásos dolgok. Örülök, hogy újra együtt dolgozhatunk Shusaku!

- Én is nagyon örülök. Egyébként, munka után van kedved velem vacsorázni? Már rég voltunk csak kettesben!

- Ez jó ötlet, szívesen megyek! Na, de most indulj, különben el fogsz késni!

- Rendben. Mond meg Ryota-nak, hogy puszilom! - nyomtam egy puszit az arcára, majd beültem a kocsiba és már indultam is az őrsre. Mikor megérkeztem vettem egy mély levegőt és beléptem az épületbe.

- Jó reggelt mindenkinek! - köszöntem, mire mindenki felállt és kihúzta magát. Na ez nagyon furcsa volt nekem.

- Főnök, mind nagyon örülünk amiért itt van és reméljük még sokáig itt is marad és vezet minket!

- Köszönöm Kurosagi, örülök, hogy így látjátok! Most ha megbocsátotok, én megyek és intézem a dolgom! - biccentettem egyet a fejemmel és bementem az irodába. Ott azonban nem voltam egyedül.

- Bátyó, már vártalak!

- Non-chan, történt valami? Nem nézel ki túl jól.

- Egy fontos dologról kell beszélnünk. 

- Mégis mi lenne az?

- Egy nagyon veszélyes ember ellen folytatunk nyomozást, de eddig még nem sikerült megtalálnunk.

- Ember, máris belevinnél egy ilyen nagy dologba? Hiszen csak most jöttem vissza!

- Az az ember, Sugihara Takauji! - mikor meghallottam ezt a nevet, ökölbe szorult a kezem.

- Az a nyomorúlt! Ha elkapjuk biztosan megölöm!

- Történt valami? Te sose beszélsz így bátyó!

- Az most nem számít. A lényeg, hogy ez az ember fájdalmat okozott Harumi-nak, ez pedig bosszúért kiállt! Tényleg, ö tudja már?

- Még nem. A nagyfőnök személyesen akar majd beszélni vele! - szóval ilyen komoly lenne az ügy? Remélem emiatt nem fogják öt kirúgni, hiszen imádja a munkáját. A nap további része viszonylag eseménytelenül telt. Egész végig csak az járt a fejemben, hogy muszáj még eltitkolnom Harumi előle, hogy a bátya a közelben van, mert most minden olyan jól alakul, ne aggódjon feleslegesen. A munka után elugrottam még az ékszerészhez, ugyanis ma egy nagyon fontos lépést fogok tenni, amivel végre egy családdá válhatunk mi hárman. Miután ezzel is végeztem, hazamentem. Otthon megcsapott a frissen sütött marhahús illata.

- Megjöttem! - léptem be a házba.

- Üdv itthon Shusaku! - Harumi egy rövid fekete csipkeruhában volt, ami nagyon jól állt neki. - Ne haragudj, de mi lenne, ha ma itt vacsoráznánk? A kedvencedet készítettem, remélem ízleni fog!

- Nos, ha itt szeretnél maradni, akkor rendben. Egyébként minden amit te készítesz az én kedvencem! - magamhoz húztam és belepusziltam a nyakába. Végül leültünk és nekiláttunk a vacsorának.

- Na és történt ma valami fontos? - azon kívül, hogy el kell kapnunk a bátyádat?

- Semmi fontos, csupa unalmas dolog. Még jó, hogy ma nem voltál bent dolgozni, mert te is halálra untad volna magad.

- Örülök, hogy minden rendben ment. Egyébként Ryota meg akart várni téged, de elaludt.

- Az jó, ugyis kettesben akartam lenni veled. Harumi, úgy döntöttem ideje lenne végre egy családdá válnunk. Nem mintha eddig nem lettünk volna azok, de szeretném hivatalossá tenni! - elővettem a zsebemből a vörös dobozt, majd az orra előtt felnyitottam. - Harumi, hozzám jössz?

- Persze Shusaku, hiszen megmondtam nem? Mindig veled akarok lenni! - az ujjára húztam a gyűrűt és megcsókoltam. Örültem, hogy minden sínen ment. Remélem, hogy Harumi bátyának elkapása is ilyen könnyen fog majd menni és az életünk békés lesz, gondok nélkül

16.rész

Végre elérkezett a műtétem napja. Nagyon ideges és izgatott voltam, reméltem minden jól alakul és végre újra láthatom Harumi-t és az én édes kisfiamat. Nem én voltam az egyetlen, aki ideges volt, Harumi is legalább ugyanennyire izgult, mint én.

- Shusaku, biztos minden rendben lesz? Ugye tényleg látni fogsz és minden rendbe fog jönni?

- Hát persze, hogy látni fogok, emiatt ne aggódj! Ryota tudja már?

- Még nem tudtam, hogy mondjam el neki. Talán elmondhatnád neki te, rád mindig hallgat.

- Igazad van, mindjárt szólok is neki. Ryota! - kiabáltam fel, mire apró dobogást hallottam a lépcső felől.

- Mi történt papa? Már megint baj van?

- Gyere, mesélnem kell valamit! - leültem a kanapéra, Ryota pedig az ölembe mászott.

- Valami jó dolog lesz, ugye papa?

- Igen, nagyon jó dolog. Képzeld ma egy doktor bácsi meggyógyítja a szememet!

- Tényleg? Hurrá akkor megint fogsz látni minket, ugye?

- Hát persze, megint látni fogom az én édes pici fiamat, aki imádok! - elkezdtem csiklandozni, mire hangosan felnevetett. Komolyan mondom enélkül a gyerek nélkül semmilyen boldogság nem lenne az életemben. Nem is értem hogy tudtam eddig létezni nélküle. A reggel izgalom menetesen telt. Szépen megreggeliztünk, Ryota végül addig könyörgött nekünk, míg belementünk, hogy ő is elkísérjen minket a kórházba. Bár ennek nem igazán örültem, tekintve, hogy ez nem egy ilyen csepp kisgyereknek való hely. Reggeli után összecsomagoltunk és mentünk is a kórházba. Egyre jobban izgultam azért, hogy mi fog történni, vajon sikerül-e a műtét és újra láthatok-e majd. Mikor megérkeztünk, még volt egy kis időnk a műtétig. Ryota csendben ült a tévé előtt és nézte a mesét, addig mi Harumi-val beszélgettünk.

- Mi lesz, ha nem sikerül a műtét Harumi? Mi van ha soha nem fogok látni?

- Ugyan már Shusaku, látni fogsz, ebben biztos lehetsz! Tudom, hogy félsz de hidd el nem lesz semmi baj! - nyomott egy puszit az arcomra, mire elmosolyodtam. Boldog vagyok, hogy mellettem áll a történtek ellenére is. Ő és Ryota jelentik nekem azt a családot, amire mindig is vágytam. Lassan megérkezett az orvos is. Elmagyarázta pontosan mit fognak csinálni velem, illetve azt is közölte, hogy meg vannak a lehetősége, hogy a műtét ellenére sem kapom vissza a látásom. Talán ez az amitől a leginkább félek, hogy mindegy mennyire jól sikerült is a műtét, én továbbra is vak maradok. Miután elköszöntem Harumi-tól és Ryota-tól, be is toltak a műtőbe és elkezdődött a hosszadalmas műtét.

*1 héttel később*

1 hetet kellett várnom arra, míg leszedik a kötést a szememről. Szerencsére az orvos megnyugtatott, hogy a műtét ennél jobban már nem is sikerülhetett volna. Igaz még mindig ott volt annak a lehetősége, hogy ennek ellenére sem kapom vissza a látásomat, de már nem aggódtam emiatt. Inkább izgatott voltam, hogy végre leveszik a kötést és megtudhatom, eredményes volt-e a műtét. Természetesen Harumi és Ryota is ott voltak, ők sem szerettek volna lemaradni. Már az orvos is ott volt, szóval csak percek kérdésere volt.

- Ne aggódj Shusaku, bármi is történjék, mi ugyanúgy fogunk szeretni, mint eddig! - biztatott Harumi, én pedig megfogtam a kezét. Az orvos szépen lassan elkezdte levenni a szememről a kötést.

- Kitazawa-kun, most lassan nyissa ki a szemét! - így is tettem. Először még minden nagyon homályos volt, majd szép lassan erősödni kezdett a kép.

- Shusaku, látsz engem? - hajolt oda elém Harumi. Ránéztem és akkor végre minden kitisztult.

- Hihetetlen, hogy még most is milyen aranyos az arcod! - simogattam meg az arcát, amivel sikeresen belé fojtottam a szót. Már épp mondott volna valamit, de Ryota beelőzte és vigyorogva belecsimpaszkodott a nyakamba.

- Hurrá, a papa végre lát minket!

- Hé picur, megfojtasz! - megfogtam és elkezdtem őt csikizni, mire az ölembe esett. - Mi lenne ha felfalnálak?

- De papa, ha megeszel, akkor mégis ki lesz a te cuki kisfiad? Csak nem lesz egy kistestvérem? - felcsillant a szeme, mire mind elnevettük magunkat. Szerencsére Ryota a nagy izgalom hatására viszonylag hamar elaludt, így Harumi meg én nyugodtan tudtunk beszélgetni.

- Shusaku, olyan boldog vagyok, amiért végre újra láthatsz!

- Hát még én. Igazából a szemedbe akartam nézni és megmondani milyen csodálatos vagy és, hogy nem számít mi történik, én akkor szeretni foglak! - erre könnybe lábadt a szeme és el is sírta magát.

- Annyira féltem, hogy már soha többet nem beszélgethetünk már így! Olyan nagy megkönnyebbülés, hogy végre látsz drága Shusaku! Azt akarom, hogy már semmi ne állhasson kettőnk közé és boldogok legyünk mi hárman!

- Azok leszünk meglásd! Érzem, hogy ezek után minden sokkal jobb lesz, mint eddig volt!

14.rész

Szerencsére nem kellett túl sokáig a kórházban lennünk. Ryota valamelyest megnyugodott és már nem emésztette magát az apró balesetem miatt. Most Harumi-val teszünk egy kis sétát, ugyanis az idő most pont alkalmas erre. Úgy döntöttem kicsit elkezdem őt faggatni a testvéréről, hogy biztos legyek abban, nem fog Ryota közelébe menni, ha egyszer megjelenne.

- Hé Harumi, mesélnél nekem a bátyádról?

- Miért érdekel téged? - hallatszott a hangján, hogy elég ideges lett a kérdésemtől.

- Csak mert ő Ryota apja és szeretném megismerni! Kérlek Harumi, hisz egyszer majd egy család leszünk és nem akarok egész végig tudatlanságban élni!

- Rendben van, elmondom. Takauji mindig felelőtlen fiú volt és már gyerekként is sok rosszba belekeveredett. Persze a szüleink előtt mindig játszotta a jó fiút. Aztán egy nap megerőszakolt egy lányt és utána menekülőre fogta a dolgot, mert valaki feljelentette őt! - ahogyan hallgattam Harumi-t, elfogott az undor. Mindig is gyűlöltem az ilyen embereket és nem nyugtatott meg, hogy Ryota egy ilyen ember fia.

- Na és ismerted aki feljelentette?

- Igen, mert én voltam! Nem azért nevelem Ryota-t mert a szüleim kényszerítettek rá, valójában nem is tudják, hogy van egy unokájuk!

- De én ezt nem értem? Magyarázd meg Harumi!

- Legyen elég most ennyi, Shusaku! Majd egyszer elmondom a teljes igazságot, de kérlek most legyen elég!

- Ne haragudj, nem akartalak megbántani. Inkább menjünk és sétáljunk tovább, az jót fog tenni! - elmosolyodtam, majd folytattuk a sétát. Mondjuk a hallottak után elég rosszul éreztem magam, elvégre mégis csak mocskos dolgok derültek ki szegény kis törpe apjáról. Még nagyban sétáltunk, mikor Harumi felkiáltott.

- Mikoto-chan? - hirtelen mindketten megálltunk.

- Harumi-chan, te vagy az? - női magassarkú kopogását hallottam meg.

- Ki az a Mikoto, Harumi? - súgtam a fülébe.

- Ő Ryota édesanyja! - hirtelen az összes vér kiszaladt belőlem. Ez nem lehet igaz, nem akarom, hogy elvegye őt tőlünk!

- Namiki Mikoto vagyok! - gyengéden megfogta a kezem, mire igyekeztem mosolyogni.

- Kitazawa Shusaku vagyok!

- Shusaku a barátom, Mikoto-chan, ő tudja, hogy Takauji-nak és neked van egy fiatok.

- Komolyan? Akkor nincs kedvetek velem jönni? Épp beakarok adni néhány papírt, hogy minden jogomról lemondjak ami a kisfiúval kapcsolatos.

- Miért nem akarsz tudni a fiadról? - szóltam közbe.

- Hát mert amikor lemondtam róla, túl fiatal voltam és még nem álltam készen egy gyerekre és most se érzem, hogy alkalmas lennék anyának! - hallottam a hangján, hogy hazudik és ez eléggé megmozgatta a gondolataimat. Biztosan történnie kellett valaminek, amiért eldobta magától Ryota-t. De vajon mi a fene történhetett?
- Mikoto-chan, elmondanád hogy nézel ki? Talán könnyebb lenne magam elé képzeljelek!
- Úgy érted, hogy nem látsz? - bólintottam, mire megfogta a kezem. - Hát hosszú világosbarna hajam van és barna szemeim. Elég magas is vagyok és épp egy hosszú fekete szoknyában és virágos blúzban vagyok! - bólintottam, majd elindultunk. Harumi és Mikoto-chan közben jól elbeszélgettek, de nekem továbbra se tudott kimenni a fejemből Harumi bátya. Addig élek kiderítem mégis mit tett, amiért Mikoto-chan lemondott egy olyan cukorfalatról, mint Ryota. Ahogy haladtunk tovább, egy ismerős hang ütötte meg a fülem.
- Shu-chan!
- Shohei? - Kino Shohei az osztálytársam volt a középiskolában és Hayato mellett, a legjobb barátom. Mondjuk már elég rég nem hallottam róla egészen mostanáig.
- El sem hiszem, hogy te vagy! Ember, mi van veled?
- Igazából az a helyzet, hogy nem látlak Shohei! Tudod volt egy balesetem és megvakultam.
- Ez hihetetlen! Miért nem hívtál fel?
- Tudtommal te se kerestél engem soha!
- Bocsi, de annyira el vagyok havazva, annyi örökbefogadást kell intézzek!
- Szóval akkor ezzel foglalkozol?
- Igen, fárasztó munka, de nagyon megéri. Na és te rendőr lettél, ahogy akartad?
- Nos igen, de az már nem lényeges, hisz vakon úgyse dolgozhatok. Ha már itt vagyunk, szeretnék bemutatni valakit!
- Kit? Hisz csak Harumi-chan és Mikoto van itt!
- Te ismered őket? - meglepett, hogy mindkettejüket ismeri, nekem Harumi sosem említette.
- Igen Shusaku, ő is ott volt, mikor Ryota örökbefogadását intéztük. Gyakornokoskodott és így ismertem meg. De fogalmam sem volt, hogy te is ismered őt.
- Shu-chan meg én osztálytársak voltunk középiskolában.
- Remek, de nem intézhetnénk el a dolgokat? Nekem még lenne egy kis dolgom! - szólt közbe Mikoto-chan, mire el is mentünk, hogy elintézhessék a papírokat. Miután ez meg volt, Harumi meg én hazamentünk.
- Papa! - hallottam meg Ryota hangját és mire feleszméltem a kölyök már belecsimpaszkodott a lábamba.
- Ryota, ennyire hiányoztam? Hisz csak rövid időre mentünk el.
- igen, de akkor is hiányoztál, mert te vagy az én apukám, akit szeretek! - felkaptam a földről és egy puszit nyomtam az arcára. A nap további része csendesen telt el. Míg Harumi ebédet főzött, addig Ryota meg én játszottunk egy kicsit. Ebéd után pedig következett a csendes pihenő. Szerencsére Harumi is elaludt, így a tervem eddig jól haladt. Kiosontam a szobából és felhívtam Ozeki-t. Lett egy új telefonom, amit külön vak emberek részére fejlesztettek ki.
- Non-chan, segítened kell!
- Bátyó, miért suttogsz? Valami komoly dolog van?
- Segítened kell egy Namiki Mikoto nevű lány címét kiderítened!
- Bátyó, ugye nem azt akarod mondani, hogy megcsalod Harumi-chant?
- Persze, hogy nem te lüke!  Csak derítsd ki kérlek!
- De ez szabálytalan, tudod jól!
- Igen tudom, de muszáj beszélnem vele, mert biztos, hogy tud mondani dolgokat Harumi bátyával kapcsolatban! Kérlek Non-chan, segíts nekem! - szerencsére sikerült őt meggyőznöm, ráadásul el is vitt engem Mikoto-chan házához. Vettem egy mély levegőt és becsöngettem.
- Ki az?
- Én vagyok, beszélhetünk?