7.rész

Bizton állíthatom, hogy ilyen jól még nem aludtam. Talán tényleg nem volt rossz ötlet Harumi-hoz költözni. Kár, hogy a pihenésem nem tartott sokáig.

- Papa, jó reggelt! - lökdösött Ryota, mire nagy nehezen kinyitottam a szememet.

- Te miért nem vagy már az óvodában? - nyöszörögtem és a másik oldalamra fordultam.

- Ma hétvége van és anya elment dolgozni, szóval te fogsz vigyázni rám! - a nagy bociszemei elkezdtek csillogni, mire reflexből felpattantam. A francba, hiszen így el fogok késni!

- Most mennem kell, tuti késésben vagyok! - igyekeztem magamra rángatni a ruháimat, de Ryota a lábamba csimpaszkodott, így ez képtelenség volt.

- Apa, de buta vagy! Ma nem kell dolgoznod, ezért mondta azt anya, hogy te fogsz rám vigyázni! - mekkora hülye vagyok! Hiszen csak most jut eszembe, hogy ma azt terveztem, hogy meglátogatom az anyámat az intézetben, ahová be lett zárva, miután idegösszeomlást kapott a gyerek elhelyezési per kellős közepén. Ezért kellett nekem az apámmal meg az idegesítő testvéreimmel együtt felnőnöm. Viszont Ryota-t nem hagyhatom egyedül, még túl kicsi ahhoz, hogy egyedül legyen több órán keresztül, így amíg a reggelit csináltam, próbáltam rájönni arra, mi lehetne a legjobb megoldás. Végül csak egy megoldás maradt, így felhívtam az egyetlen személyt, aki most segíthetett. Fél órán belül már meg is érkezett az említett személy.
- Senpai! - Ozeki szeme úgy csillogott, ahogyan az előbb Ryota -é is. Vajon felnő ez a srác valaha is?
- Lenne egy igen fontos feladatod Ozeki! Látod azt a kis srácot? Rá kellene vigyáznod, úgy egy óráig.
- De én azt hittem, hogy valami igazán fontos dologról lenne szó!
- Ez fontos dolog! Harumi most dolgozik, nekem pedig egy nagyon fontos dolgot kell elintéznem, őt viszont nem hagyhatom felügyelet nélkül. Tudod mit, ha vigyázol rá, akkor miután visszajöttem, elviszlek téged egy kihallgatásra. Áll az alku?
- Hiszen azt sem tudom mit kell csinálni egy gyerekkel! Nem nekem való munka ez Senpai!
- Csak ebédet kell főzz neki és játszani vele. Nem vagy te hülye, simán menni fog. Kérlek, tedd meg ezt értem!
- Rendben van, nem bánom vigyázok rá. De kérem siessen vissza! - bólintottam, majd miután elköszöntem Ryota-tól, már mentem is az intézetbe. Furcsa mód abszolút nem nyomasztó a hely, pedig sok őrült ember él ott. Szerencsére jól bánnak ott az anyámmal és mivel az idegállapota egészen kielégítő, így nem is nagyon lehet okuk panaszra az ápolóknak. Egyenesen a recepcióra mentem, ugyanis csak ott tudtam bejelentkezni.
- Kitazawa-kun, örülök, hogy újra látom! - mosolygott rám, az anyámmal egyidős recepciós, mire biccentettem a fejemmel.
- Hogy vagy az anyám?
- Remekül, de menjen és nézze meg a saját szemével! - miután megköszöntem, az anyám szobájához mentem, ami az első emeleten volt. Bekopogtam, majd bementem.
- Anya, itt vagy?
- Shu-chan, de jó, hogy itt vagy! - az anyám szája fülig ért, majd jó szorosan megölelt. Alig ismertem rá. Nagyon vidám és felszabadult volt, amilyen korábban még sosem.
- Nézzenek csak oda, ma olyan más vagy. Szinte kivirultál anya!
- Tudod, hogy mindig ez van, mikor láthatlak! Még mindig a besavanyodott apáddal élsz együtt? Az az ember még nem dobta fel a talpát?
- Nem, még nem. Egyébként már nem élek ott, most a barátnőmmel és a fiával lakok. Már jó régóta nem élek együtt apámékkal.
- Szóval már van valakid? A fenébe, miért nem hoztad el őt is. Egyébként meg nem túl korai, hogy legyen egy gyereked?
- Kicsit problémás az ügy. A gyerek nem a barátnőm fia, ő csak az unokaöccse, de neki kell rá vigyáznia, mert a bátya nem akarta a gyereket! - nem tudom jó ötlet volt-e beszélni anyámnak Harumi-ról, de muszáj volt valakinek kiöntenem a szívemet. Úgy érzem teljesen be vagyok skatulyázva ezzel az egész unokaöccs nevelő dologgal. Hiszen mi van ha Harumi bátya előkerül és a gyerekét akarja? Ha túl közel kerülök Ryota-hoz nagyon fog fájni a hiánya.
- Egyébként képzeld hamarosan kiengednek! Szóval ajánlom neked, hogy addig semmibe se keveredj Shu-chan! - ez tényleg egy szuper hír. Így végre az egyetlen családtagom aki valaha is szeretett, újra mellettem lesz. Miután kibeszélgettük magunkat, hazamentem. Harumi azonban már otthon volt.
- Shusaku, hol voltál? - kérdezte és a hangján hallatszott, hogy nagyon nyugtalan.
- Ne haragudj, csak meglátogattam az anyámat az intézetben!
- A fenébe, ha ezt tudom akkor valaki mást kérek meg, hogy vigyázzon Ryota-ra!
- Ugyan már, el kellett volna mondanom, hogy nem tudok ma vigyázni rá. Ugye Ozeki jó munkát végzett?
- Igen, bár Ryota eléggé kikészítette, szerintem jól szórakozott ő is.
- Papa! - rohant felém Ryota, mikor meglátott. Felkaptam a földről és nyomtam egy puszit az arcára.
- Harumi, nem baj ha elviszem most magammal Ozeki-t? Van még egy kihallgatásom és megérdemli, hogy ott legyen. Ígérem sietek vissza!
- Papa, veled mehetek ugye?
- Ryota, Shusaku-nak most munkája van, ilyenkor nem szabad zavarni! - Harumi átvette tőlem, én pedig Ozeki társaságában az őrsre mentem.
- Senpai, elég rossz előérzetem van. Vigyázzon magára, rendben?
- Ugyan már, sokszor hallgattam ki bűnözőket!
- Csak ígérje meg!
- Rendben megígérem, de most már menjünk! - bementünk, de a kihallgató szobában csak Hana volt, akinek nem kellett volna ott lennie. - Te meg mit keresel itt és hol a mostoha banya?
- Hé, égimeszelő, magunkra hagynál Kitazawa-val? - Ozeki bólintott, majd magunkra hagyott minket.
- Nos, elmondod, hogy miért jöttél ide?
- Én tudom, hogy hol találod a mostoha banyát. Cserébe csak azt kérem, hogy feküdj le velem! - suttogta a fülembe és elkezdett kuncogni. Szóhoz sem jutottam. Ennek komolyan elment az esze?
- Te teljesen meghibbantál? Mégis, hogy a fenébe kérhetsz tőlem ilyet?
- Szóval azt mondod nem ér meg neked ennyit? Te tényleg olyan kis butus vagy, mint amilyennek látszol! - közelebb lépett hozzám, majd egy határozott mozdulattal a falnak lökött és elkezdett csókolgatni.
- Fejezd be! - löktem el magamtól, mire felnevetett.
- Úgy tűnik téged tényleg nem érdekel, hogy egy bűnöző szabadon járkál! Milyen kár, de nem aggódok mert legközelebb könyörögni fogsz azért, hogy veled legyek! - meg legyintette a haját majd kisétált a szobából.
- Senpai, mi történt? - szaladt be Ozeki, én viszont alig kaptam levegőt.
- Ez megőrült, teljesen megbolondult! - ordítottam majd ököllel belevertem a falba.
- Mégis mit csinált magával Senpai?
- Azt mondta megmondja hol a mostoha anyja, ha cserébe lefekszek vele. Aztán meg elkezdett csókolgatni. Ozeki, nekem most muszáj hazamennem, nem bírok tovább itt maradni!
- Rendben, de majd én vezetek! - végül Ozeki vitt haza, ami nagyon jól esett. Túlságosan ideges voltam ahhoz, hogy a volán mögé üljek. Fogalmam sem volt hogy fogok Harumi szemébe nézni a történtek után. Mikor megérkeztünk, szó szerint beestem az ajtón.
- Shusaku, mi történt?
- Harumi nagyon sajnálom, én tényleg nem akartam!
- Mit csináltál Shusaku?
- Emlékszel Midori Hana-ra az egyetemről?
- Igen, nem igazán kedveltem őt, mert mindig olyan furán viselkedett.
-  A kihallgatáson azt mondta nekem hajlandó elárulni hol van a gyilkos mostoha anyja, de cserébe feküdjek le vele! - láttam az arcán a teljes döbbenetet. Szó nélkül odasétált a kanapéhoz majd leült. Én melléültem és megfogtam a kezét. - Megmondtam neki, hogy teljesen megbolondult ha ilyet kér tőlem. Eszembe se jutna ezt tenni veled. Harumi, szeretlek és nem akarok hazudni neked. Hana megcsókolt, de egyből le is löktem magamról.
- Akkor nem akarod teljesíteni a kérését?
- Persze, hogy nem. Ennyi idő után már ismerhetnél annyira, hogy tudjad nem fekszek le senkivel sem érdekből.
- Ha már te is őszinte voltál velem, akkor most én is az leszek veled. Tudod, amikor visszautasítottalak azt csak azért tettem, mert én még soha...
- Tudom, ne aggódj!
- Honnan? Hiszen sosem említettem.
- Ha nem ez lett volna az ok, nem küldtél volna el olyan gyorsan. Ne aggódj, tudok várni ameddig szeretnél!
- Tényleg megtennéd ezt? Ha nem és keresnél valaki más, én azt is teljesen megérteném.
- Te buta, miért kellene mást keressek? Most inkább menj és zuhanyozz le, én meg addig megnézem Ryota-t! - végül ha csak egy kicsit is de jobb kedvre derítettem. Bementem a szobába és láttam, hogy Ryota azokkal a nagy boci szemeivel bámulja a falat.
- Papa, nem tudok aludni! - nyöszörögte, mire mosolyogva megráztam a fejem. Felvettem és beültem vele a hintaszékbe.
- Ryota, ugye tudod, hogy nem én vagyok az igazi apukád? - kérdeztem tőle, miközben előre-hátra hintáztam, hogy el tudjon aludni.
- Igen, de ha együtt leszel a mamával, akkor az apukám leszel. Én nagyon szeretlek téged papa! - könnybe lábadt a szemem, majd egy puszit nyomtam a halántékára.
- Én is nagyon szeretlek téged, törpe! - végül nagy nehezen elaludt, ahogyan én is.