20.rész

A mai napom csodásan kezdődött. A tudat, hogy Harumi-nak és nekem hamarosan kisbabánk lesz, csak még boldogabbá tett. Már az irodában vagyok és azon gondolkodom, hogyan kaphatnánk el Takauji-t.

- Bejöhetek? - nyitotta ki az ajtót az öcsém.

- Persze. Hoztál kávét?

- Igazából ez volt az ürügy, hogy bejöhessek. Történt mostanában valami? Nem fogod kitalálni, kivel találkoztam tegnap. Sugihara Takauji-val.

- Komolyan? Sikerült elkapnod? - felsóhajtottam és az újságommal, rácsaptam a fejére.

- Szerinted elkaptam te hülye?

- A reakciódból ítélve azt hiszem nem.

- El akartam kapni, de előrántott egy kést, nálam meg nem volt semmi amivel megvédhettem volna magam.

- Na és Ryota-kun, hogy reagált?

- Boldog volt, de Harumi elrángatta onnan. Megmondtam neki, hogy hagyja őket békén, de nem foglalkozott vele.

- Harumi-chan miért utálja őt ennyire?

- Arról nem beszélhetek. Megígértem Harumi-nak, hogy nem mondom el senkinek. Tényleg, készülj fel mert hamarosan nagybácsi leszel!

- Harumi-chan kisbabát vár?

- Igen, Non-chan, hamarosan kisbabánk lesz! Látnod kellett volna Ryota képét mikor Harumi elmondta. Szegénykém annyi rossz történik most, talán végre lesz egy kis nyugodtság ebben a káoszban.
- De bátyus, nem fog rámenni a kapcsolatotok erre az egészre?
- Remélem. Bár kétlem, hogy Harumi ne könnyebbülne meg, ha Takauji már nem fog többet zaklatni minket. - Na ebben nem voltam teljesen biztos. Remélem, hogy nem így lesz, de még túl korai bármi biztosat mondani ezzel kapcsolatban. Munka után egyenesen hazamentem. Alig vártam, hogy végre pihenhessek, erre azonban nem volt túl sok lehetőségem, ugyanis Mikoto-chan is ott volt nálunk.
- Megjöttem! - motyogtam és bementem a házba.
- Üdv itthon Shusaku! - Harumi mosolyától egyből minden kétségem elszállt. Tudtam, hogy nem érdekelné őt ez az egész mizéria, ő akkor is velem akar lenni.
- Mikoto-chan, te mit keresel itt?
- Ne haragudj, Harumi-chan hívott meg, hogy beszélgethessünk. De ha zavarok, akkor hazamegyek.
- Nem kell, maradj csak nyugodtan! - igyekeztem mosolyogni, hogy ne bántsam őt meg. - Ryota, hogy van?
- Nagyon jól, mindjárt le is hívom neked. Ryota, megjött a papa! - kiabált fel Harumi az emeletre, mire Ryota sebesen lefutott a lépcsőn.
- Papa, végre megjöttél! - oda futott hozzám, én pedig felkaptam és nyomtam egy puszit az arcára.
- Jó fiú voltál ugye?
- Igen, nagyon! Kérdezd csak meg a mamát! - mikor Ryota mamának nevezte Harumi-t, láttam, hogy Mikoto-chan szeme könnybe lábadt és elkezdtek folyni a könnyei. Egyszerre egy fojtogató érzés öntött el. Láttam, hogy még ha Mikoto-chan nem is akarja elfogadni Ryota-t mint fiát, mégis rosszul esik neki, hogy Harumi-t hívja mamának és nem őt. Ez nagyon megijesztett. Féltem, hogy meg fogja gondolni magát és akkor a tökéletes és boldog családról alkotott képem szépen lassan darabjaira hullik. - Hé, miért sír állandóan mindenki? - duzzogott Ryota és letörölte Mikoto-chan könnyeit.
- Ryota-ku, megengeded, hogy megöleljelek? - kérdezte félénken Mikoto-chan, mire Ryota bólintott egyet. Mikoto-chan átvette őt Harumi-tól és magához ölelte. Na bennem itt tört el valami és kiszaladtam a házból. Nem bírtam látni a jelenetet.
- Shu-chan, mi a baj? - suttogta Harumi a fülembe, mire magamhoz öleltem.
- Tudom, hogy önzőség, de nem akarom elveszíteni őt Harumi! Soha nem szerettem meg még senkit úgy, mint őt. Mi lesz ha vissza akarja őt kapni? Az anyja, joga van visszakövetelni.
- Az nem fog megtörténni Shusaku! Ryota a mi fiúnk és az is marad drágám. Ezért kérlek, próbálj meg megnyugodni! - nyomott egy puszit a homlokomra, mire igyekeztem elmosolyodni.
- Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek téged?
- Ahogyan én is téged drágám! - noha nem sikerült teljesen megnyugodnom, de azt hiszem muszáj lesz, ha nem akarom, hogy Ryota ezt lássa rajtam.

19.rész

Nem tudtam Ryota mit fog reagálni arra, hogy épp a vérszerinti apja állt előtte. Csak remélni tudtam, hogy semmi gond nem lesz. Ryota egy ideig csak állt ott mellettem, majd elengedte a kabátomat és elmosolyodott.

- Éljen! Papa, végre visszajöttél! - belecsimpaszkodott Takauji lábába, ő pedig megpaskolta a fejét. A szívem szakadt meg, ahogy ezt végignéztem. Tudom, hogy az apja, de Takauji nem érdemli meg Ryota-t. Soha nem érdekelte, hogy mi van vele, akkor most miért akarja látni? Az egész dolog csak még rosszabb lett, mikor Harumi is megjelent.

- Shu-chan, gyere már! - mikor meglátta Takauji-t, teljesen ledöbbent.

- Mama nézd, a papa visszajött hozzánk! - láttam, hogy Harumi szeme könnybelábadt.

- Ryota, menjünk a kocsihoz!

- Miért sírsz mami? Nem örülsz, hogy a papa visszajött?

- Csak menjünk már! - felkapta Ryota-t és a kocsihoz sietett vele. Én még ott maradtam, hogy megmondhassam a magamét annak a féregnek.

- Na ide figyelj, hagyd békén a családomat, megértetted?

- A te családod? Mégis mióta a tiéd? Ő az én húgom és az én fiam! Az egyetlen, akinek nincs joga ott lenni, az te vagy!

- Miután elvettem Harumi-t, Ryota az én fiam lesz. Szóval azt ajánlom messziről kerüld el őket, megértetted? Egyébként is, neked jelenésed van a rendőrségen, vagy elfelejtetted, hogy mit műveltél a húgoddal és Mikoto-channal?

- Elmondta? Nahát milyen megható! Egyébként, vedd le rólam a mocskos kezed, ha jót akarsz magadnak! - előhúzott egy kést és végigsimította a kabátomon. Elengedtem, mire felnevetett

- Nahát, milyen gyáva valaki! Rendőr létedre, elég puhány vagy Shu-chan! - nem foglalkoztam vele, inkább a kocsihoz mentem. Harumi teljesen ki volt bukva, Ryota pedig nem szólt se hozzá, sem pedig hozzám. Beindítottam a kocsit és hazamentünk. Ryota rögtön a szobájába futott, Harumi pedig elsírta magát.

- Shusaku, miért kellett visszajönnie? Ryota most biztosan utál engem miatta!

- Dehogy utál, csak össze van zavarodva! Majd én beszélek vele, te csak nyugodj meg, jó? - bólintott, én pedig nyomtam egy puszit a homlokára és felmentem Ryota-hoz. - Bejöhetek? - nyitottam be a szobába.

- Persze Papa! - Ryota ott feküdt az ágyon és szomorúan bámulta a plafont.

- Mi a baj? Nem vagy túl vidám.

- A mama azért nem engedte, hogy az apukámmal legyek, mert rossz ember, ugye?

- Prücsök, ne gondold mindig a legrosszabbat! - az ölembe ültettem és nyomtam egy puszit a halántékára.
- Akkor miért nem beszélhettem az apukámmal? Magyarázd meg papa, jó?
- A mamád csak vigyázni akar rád. Hiszen az apád nem tudja miket szeretsz és miket nem, hogy mitől félsz és mitől vagy boldog! - Ryota bólintott és lehajtotta a fejét. - Hidd el, az anyukád nem akar rosszat neked csak félt téged, hiszen nem tudod milyen ember. Lehet, hogy rossz ember, de az is lehet, hogy nem. Ne mamát hibáztasd, amiért meg akar téged védeni!
- Oké papa! Lemegyünk a mamához? - felvettem és lementünk Harumi-hoz, aki már viszonylag nyugodt volt. - Mama! - szaladt oda Harumi-hoz és belemászott az ölébe. Harumi magához ölelte és megpuszilta. - Nagyon haragszol rám Mama?
- Dehogy haragszok rád kicsim! Csak nagyob féltem, hogy valami bajod esik!
- Ha szeretnéd nem beszélek többet az apukámmal jó? A papa elmondta, hogy az apukám úgyse ismer engem.
- Ugye tudod, hogy mennyire szeretlek téged? Soha nem akarlak elveszíteni!
- De hát nem fogsz mama! A papa meg én mindig itt leszünk, ugye papa? - bólintottam és leültem melléjük.
- Na jó, most, hogy ezt megbeszéltük, mondok én is valamit. Ryota, azt hiszem hamarabb valóra fog válni amit kívántál, mint gondoltad volna.
- Ezt azt jelenti, hogy... - szóltam közbe.
- Kisbabát várok. Ryota lesz egy kistestvéred! - Ryota mosolya olyan széles lett, hogy attól féltem kiszakad a szája.
- Hurrá! Úgy örülök, végre lesz egy kistestvérem! Papa, hallottad ugye? Lesz egy kistestvérem! - a nyakamba csimpaszkodott úgy, hogy majdnem megfojtott.
- Ryota, hagyd békén a papát még a végén megfojtod! - nevetett Harumi és leszedte rólam a kis törpét. Miután Ryota elaludt, végre kettesben is beszélhettünk.
- Szóval emiatt kell később összeházasodnunk?
- Ne haragudj, de nem voltam biztos abban, hogy tényleg terhes vagyok-e ezért elmentem az orvoshoz aki megerősítette.
- Ezt alig hiszem el! Lesz egy kisbabánk Harumi!
- Igen végre ha akarnának se tudnának elválasztani minket! - magamhoz húztam és megcsókoltam. Igaza volt Harumi-nak. Végre senki és semmi nem választhatott el minket egymástól.

18.rész

Körülbelül 2 hónap telt el azóta, mióta Harumi bátya után nyomozunk. Eddig eredménytelenül, ami nagyon bosszant. Annak a vadállatnak felelnie kell azért, amit Harumi-val, Mikoto-channal és még ki tudja hány másik nővel művel. Csak remélni tudtam, hogy egyszer felbukkan és akkor majd el tudjuk őt kapni. Közben az esküvőnket is szerveznünk kellett, ami a sok munka miatt elég nehezen ment. Ryota is folyton a nyakunkon csüngött, szóval nem sok időnk maradt a pihenésre. Most is épp az irodában ülök és a számítógépen igyekszek információt találni Takauji-ról. Valaminek csak kell lennie róla. Túlságosan belemerültem, így nem vettem észre, hogy Harumi bejött.

- Shusaku, mit csinálsz? - kérdezte, mire gyorsan lecsaptam a gép tetejét.

- Semmi különöset, csak meg kellett nézzek valamit! - erre odajött hozzám és felnyitotta a gép tetejét.

- Mégis mi ez? Te kutatsz a bátyám után? Mit titkolsz előlem Shusaku?

- Semmit, ez csak...

- Ne játszd a hülyét! Mond el mégis mi folyik itt?

- Rendben, nem fogok hazudni. A csapattal már két hónapja a bátyád után nyomozunk, mert attól félünk hamarosan fel fog bukkani. A főnök azt mondta még ne mondjunk neked semmit, majd csak akkor ha nyomra bukkanunk, addig felesleges lenne rád ijeszteni. - Harumi csak sóhajtott egyet és leült az asztalához.

- Miért kellett ezt eltitkolnod? Azt hittem mindent elmondunk egymásnak!

- Igen tudom, de nem akartam, hogy emiatt idegeskedj. Még nem tudunk róla semmit és félek nem is fogunk.

- Takauji nagyon óvatos. Ha megneszeli, hogy készültök valamire eszébe sem lesz idejönni. Légy óvatos Shusaku, nem akarom, hogy Takauji bántson téged!

- Ugyan már ne aggódj! Hidd el, nem lesz semmi gond. Most már nyugodj meg, jó? - bólintott, én pedig egy puszit nyomtam az arcára. - Egyébként, mikorra szeretnéd az esküvőt?

- Hmm szerintem most várnunk kell vele! - sejtelmesen elmosolyodott.

- Mégis miért? Mire készülsz Harumi?

- Ez még egyenlőre maradjon titok, amíg nem vagyok biztos benne. De ha bejön amire gondolok, akkor annak mindketten nagyon fogunk örülni! - végül munka után amíg Harumi az ebédet csinálta, addig én elmentem Ryota-ért az óvodába. Ott álltam a bejárat előtt mikor észrevettem, hogy egy vad idegen ember folyton engem bámul. Nem tudtam mire vélni a dolgot. Mikor ránéztem, különös érzés fogott el. Mintha valahonnan ismernem kéne őt, csak fogalmam sincs honnan.
- Papa! - hallottam meg Ryota hangját. A kölyök odaszaladt hozzám, én pedig felkaptam és nyomtam egy puszit az arcára.
- Na, jól érezted magad?
- Igen és képzeld már vannak barátaim! De ugye attól még lesz majd kistestvérem?
- Ha az anyukád is szeretné, akkor majd lesz, ne aggódj! - próbáltam mosolyogni de nyomasztott, hogy az idegen továbbra is minket figyelt. Majd csak úgy fogta magát és odasétált hozzánk. Ryota a hátam mögé szaladt és onnan kukucskált az ismeretlenre. - Segíthetek? - néztem rá, mire gúnyosan elmosolyodott.
- Te vagy Kitazawa Shusaku, igaz?
- Igen én vagyok.
- Reméltem, hogy egyszer megismerhetlek! Szóval neked rakta szét a lábadat a testvérem, ugye? - elnevette magát, mire tudatosult bennem kivel is állok szemben.
- Te vagy az....Sugihara Takauji?
- Miért kit vártál? Nahát milyen helyes kölyök! Hé öcsi, nem is akarod megölelni az apádat? - hirtelen szóhoz sem jutottam és nem én voltam az egyetlen. Ryota csak állt szótlanul mellettem, én pedig éreztem, hogy most minden gyökeresen meg fog változni.