15.rész

- Kitazawa-kun, te meg, hogy kerülsz ide? - nyitott nekem ajtót Mikoto-chan.
- Szeretnék beszélni veled. Tudom, hogy talán nem jó az időzítés, de kérlek légy velem őszinte: Harumi bátya miatt dobtad el magadtól Ryota-t? - felsóhajtott és bekísért a házba. Tudom, hogy most fel fogom tépni a sebeit, de muszáj megtudnom az igazat, csak így nyugodhatok meg teljesen. Miután bekísért, leültetett az egyik fotelba.
- Miért akarsz tudni ennyi mindent?
- Mert én leszek Ryota apja, ha Harumi-val összeházasodunk, épp ezért nem akarok még több titkot. Csak szeretnék végre tisztán látni és mivel tudom, hogy Harumi úgysem mondaná el, ezért jöttem ide hozzád. Kérlek Mikoto-chan, legalább te légy velem őszinte!
- Rendben, de kérlek ne add tovább másnak, mert nem vagyok rá büszke.
- Ne aggódj, megbízhatsz bennem!
- Azért nem akartam a gyereket, mert nem szerelemből született. Takauji megerőszakolt engem, mikor még középiskolába jártam! - teljesen megdöbbentem. Szóval az a nő akit Harumi említett Mikoto-chan volt?
- Így már mindent értek. Sajnálom, hogy ezt fel kellett hoznod!
- Igazából már tovább léptem. Valójában Harumi-channak ez az egész sokkal nehezebb volt, mint nekem.
- Ezt meg, hogy érted?
- Szóval nem említette? Akkor talán tőle kellene megkérdezned, nekem nincs jogom ahhoz, hogy elmondjam ezt neked.
- Akkor én megyek is, sajnálom, hogy zavartalak! - biccentettem a fejemmel és olyan gyorsan el akartam tűnni, amilyen gyorsan csak tudtam. Nagyon felkavart amit Mikoto-chan mondott nekem. Szegény Ryota, mi lesz ha egyszer majd kérdezősködni kezd az igazi apjáról? Hiszen az az ember, egy undorító alak, akinek már rég börtönben lenne a helye.
- Hazakísérjelek?
- Nem kell, van aki hazavisz, de azért köszönöm. - végül kikísért, én pedig visszamentem a kocsihoz.
- Na, mit derítettél ki? - kérdezte az öcsém, mikor már úton voltunk.
- Csak vigyél haza Non-chan, jó? Nem akarok most erről beszélni! - már, hogy is beszélhetnék erről, hiszen megígértem Mikoto-channak, hogy nem mondok senkinek semmit erről az egész dologról. Egyenesen Harumi-tól kell ezt megkérdeznem. Nagyon reménykedtem, hogy ezúttal nem fog ellenkezni és bevall majd nekem mindent. Miután az öcsém hazavitt, bementem a házba.
- Megjöttem!
- Hol voltál Shusaku? Nagyon megijedtünk, hogy nem találtunk! - Harumi odajött hozzám és nyomott egy puszit az arcomra.
- Csak beszélnem kellett valakivel, ne aggódj miattam!
- Baj van? nagyon szomorúnak tűnsz! Ugye tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz Shusaku? - kár, hogy fordítva ez nem igaz.
- Elmentem Mikoto-chanhoz és megkérdeztem tőle, mit csinált a bátyád amiért lemondott Ryota-ról.
- Miért csináltad? Hiszen megígérted, hogy nem erősködsz! - emelte fel a hangját, amitől bennem is felment a pumpa.
- Ha rajtad múlott volna, akkor egész életemben abban hitben éltem volna, hogy a bátyád jó ember, pedig nem az! Már azt sem hiszem el, hogy tényleg szeretsz engem!
- Kérlek, ebben soha ne kételkedj, mert én szeretlek téged Shusaku!
- Ha tényleg szeretnél, ahogyan mondod, akkor őszinte lennél velem és nem titkolóznál folyton! Tudom, hogy félsz, de nem tarthatod ezt örökké magadban, mert akkor sosem fogsz tudni tovább lépni. Kérlek Harumi, legyen már elég a titkolózásból! Most az egyszer légy velem teljesen őszinte!
- Rendben, elmondom. De kérlek előtte ígérd meg, hogy miután megtudod az igazat, nem fogsz elhagyni, mert már csak te vagy nekem Shusaku! Megígéred nekem, ugye?
- Persze, hogy meg, sosem hagynálak el téged, de ezt már nem egyszer mondtam neked!
- Emlékszel mikor meséltem arról, hogy gyerekkoromban molesztált egy fiú? - bólintottam, mire tovább folytatta. - Az a fiú Takauji volt! - szóhoz sem jutottam. Mindenre számítottam, de erre a legkevésbé sem.
- Miért nem szóltál a szüleidnek?
- Szóltam nekik de nem hittek nekem. Aztán mikor feljelentettem Takauji-t, akkor az apám kitagadott. Azután találkoztam Mikoto-val és kétségbe volt esve. Nekem meg megesett a szívem azon a kisbabán. A szüleimnek nem szólhattam mert akkor biztos elvették volna tőlem Ryota-t és nem akartam odaadni senkinek. Sajnálom Shusaku, de annyira undorodtam magamtól, hogy féltem elmondani, de kérlek ne utálj meg ezért! - Harumi zokogott és belecsimpaszkodott a lábamba, ami csak azt jelenthette, hogy épp térden csúszva akar bocsánatot kérni, amire semmi szükség nem volt. Leguggoltam hozzá és magamhoz öleltem.
- Soha többet ne csinálj ilyen butaságot, megértetted? Nem neked kellene bocsánatot kérned, hanem annak a rohadéknak aki a bátyádnak meri nevezni magát. Ne aggódj biztos lehetsz benne, hogy előkerítem és térden csúszva fog bocsánatot kérni tőled!
- Takauji mindig is máshogy nézett rám, mint egy normális báty a húgára. Gyerekként ezt még nem fogtam fel, így annyira nem zavart a dolog. De mikor idősebb lettem már elég kényelmetlen volt. Folyton követett mindenhová, állandóan olyanokat mondott nekem, hogy gyönyörű vagyok, meg szerencsés lesz az a srác aki megkaphat engem! - egyre dühösebb lettem. Mégis hogy lehet egy ember ennyire beteg, hogy ezt teszi a saját húgával, a saját vérével.
- Nyugodj meg, ne folytasd tovább, a lényeget már így is tudom! - felállítottam a földről, majd igyekeztem letörölni a könnycseppjeit.
- Akkor nem utálsz engem Shusaku? Ha igen azt is teljesen megértem, én is legalább ennyire utálom magamat!
- Te kis buta, már hogy tudnálak utálni? Inkább csak még jobban tisztellek mint eddig. Nagyon erős vagy, amiért ezt el tudtad viselni és tovább tudtál lépni ezen!
- Szeretlek Shu-chan! - a mellkasomra döntötte a fejét, én pedig nyomtam egy puszit a homlokára.
- Én is, de most már nyugodj meg! Nem lenne jó, ha Ryota így látna téged, a végén még meg fog ijedni!
- Igazad van, köszönöm, hogy megértetted amit mondtam és örülök, hogy ettől nem fog változni a viszonyunk!
- Miért változna meg? Hiszen szeretjük egymást vagy nem?
- De igen, én nagyon szeretlek! - épp csókolóztunk volna, de megzavartak minket.
- Papa! - hallottam meg Ryota kiabálását és mire reagálni tudtam volna, a kölyök már bele is csimpaszkodott a lábamba. - Hol voltál papa? Azt hittem itt hagytál minket és nagyon szomorú voltam!
- Már, hogy hagynám itt az én cuki kisfiamat? - felvettem a földről és nyomtam egy puszit az arcára.
- Hallottad mit mondott nekem a papa? Azt mondta a kisfia vagyok! Mama, gyorsan menj hozzá a papához jó? Azt hiszem az igazi apukám nem jó ember, mert akkor ő is itt lenne és örülne, hogy hozzá fogsz menni a papához! - Jaj picur, ha tudnád, hogy nem is állhatnál közelebb a valósághoz. Megszakadna a szíve ha kiderülne, hogy az apja valóban rossz ember. Talán jobb is, hogy nem tudja az igazat.
- Ne gondolj ilyen butaságokra! Egyébként is, miért akarod, hogy olyan gyorsan hozzámenjek Shusaku-hoz?
- Azért mert akkor örökké egy család leszünk és akkor majd a papa szeme is meg fog gyógyulni! - hogy én mennyire imádom ezt a kölyköt. Fel sem tudom fogni, hogy ennyi idősen is milyen felnőtt fejjel képes néha gondolkodni.
- Na jó, de neked most irány az ágy, ideje aludni! - miután lefektettük Ryota-t, mi is lefeküdtünk.
- Shusaku, köszönöm, hogy így gondoskodsz Ryota-ról! Tudom, hogy nem kellene hiszen nem is vagy az apja, de...
- Az apja vagyok és az is maradok! - vágtam rá. - Tisztában vagyok azzal, hogy a bátyád, de ő nem érdemli meg Ryota-t. Egyébként van valami amit tegnap el akartam mondani, de nem volt rá lehetőségem.
- Micsoda?
- Beszéltem a dokival és azt mondta, hogy jön Amerikából egy specialista és megműti a szememet!
- Akkor ez azt jelenti, hogy?
- Igen, újra látni fogok Harumi!
- Hisz ez csodálatos Shusaku, annyira boldog vagyok!
- Ha újra látok, szeretném ha összeházasodnánk!
- Tessék? Az még túl korai, hiszen csak nem rég jöttünk össze! Ráérünk még erre!
- Mostantól nekem kell megvédjelek, szóval gyere hozzám és legyünk együtt örökre, ahogy Ryota is mondta! - erre nyomott egy csókot a számra.
- Igazad van, szeretném ha örökké együtt lennénk, szóval hozzád megyek Shusaku! - végül megcsókoltuk egymást. Most már semmilyen titok nem állhat közénk és talán végre boldogok leszünk mi hárman.