3.rész

Megigazítom a fekete nyakkendőmet, majd magamra kapom az öltönyömet. Ma van a tárgyalás napja, ezért minden erőmre szükségem lesz ahhoz, hogy a végén mi kerüljünk ki győztesen. 

- Ideges vagy? - hallom meg magam mögött Hayato hangját.
- Nem így fogalmaznék. Bár tény, hogy aggódom a vég kifejlet miatt. Szerinted van esélyünk nyerni?
- Biztosan. Te meg Harumi-chan nagyon jó páros vagytok! De a hajad nagyon nem illik egy tárgyaláshoz.
- Mi a baj vele? - a tükörbe néztem, de nem vettem észre semmi hibát. Ugyanúgy nézett ki, mint máskor. Zselével kicsit le volt lapítva, a frufrum pedig jobb oldalra volt választva.
- Az, hogy már huszonöt éves vagy Shusaku, a hajad mégis olyan mint egy tinié! Miért nem kezdünk vele valamit még a tárgyalás előtt?
- Úgy érted vágjuk még jobban le?
- Akár az is lehet. Mindjárt hozom is az ollót! - na ettől egy kicsit megijedtem. Igazából az egyetem óta így hordtam a hajamat, ezért is féltem egy kicsit a változástól. Miután Hayato visszajött kiszedte a hajamból a zselét majd oldalt vágott belőle egy kicsit. Miután ezzel végzett belenéztem a tükörbe. Túlságosan is más volt mint eddig. A frufrum most szál egyenesen ott virított középen illetve rövidebb is volt mint eddig.
- Na, így már sokkal jobb. Most már tutira sikered lesz nála!
- Micsoda?
- Ugye nem gondoltad, hogy a tárgyalás miatt vágtam le a hajadat? Ezzel a felnőttesebb hajjal tuti le fogod nyűgözni Harumi-chant. - a francba, vajon honnan tudja, hogy tetszeni akarok neki?
- Hiszen ez nem is igaz!
- Shusaku, tudom mennyire tetszik neked, szóval ha azt akarod, hogy ne csak egy kamu kapcsolatod legyen, hanem egy igazi, azért tenned is kell!
- Szerinted ez majd segít?
- Biztos vagyok benne. Most inkább siess, nehogy elkéss! - bólintottam, majd kiléptem a házból és beszálltam a kocsiba. A bíróság, úgy egy órányira volt innen, így igyekeznem kellett. Miután megérkeztem láttam, hogy Harumi az óráját bámulja, feltehetőleg rám várt. Egyszerű virágmintás ruhában volt, amire egy fekete blézert vett fel.
- Nagyon sokat késtem?
- Igazából nem is... Shusaku? - a szemei megakadtak az arcomon, én pedig szégyenlősen lehajtottam a fejemet.
- Nem tetszik?
- De igen, csak alig ismertelek meg. Viszont nagyon jól áll ez az új frizura. Nagyon más lettél tőle! - felemeltem a fejem és elmosolyodtam.
- Harumi, szerinted győzhetünk? - erre közelebb jött hozzám és megfogta a kezemet.
- Shusaku, minden rendben lesz. Meglásd, lesöpörjük a nővéredet!
- Harumi  te nem ismered annyira, mint én!
- Bízol bennem? - ez a kérdés eléggé elgondolkodtatott. Fogalmam sincs bízhatok-e benne, mindenesetre nagyon igyekszem. Csak bólintottam egyet. - Akkor hidd el, hogy menni fog együtt. Ezért vagyunk barátok, nem?
- Igazad van. Most inkább menjünk be, mert mindjárt kezdünk! - bólintott, majd bementünk az épületbe. Kaptunk egy külön szobát, hogy ott várakozzunk. A szobába be volt szerelve egy kisebb tévé, onnan nézhettük végig a tárgyalást.
- Bocsi, a késésért!
- Te meg mi a fenét keresel itt? - Yosai Reika, Harumi barátnője már elég rég óta. Itt és most visszaszívom azon kijelentésemet, miszerint Harumi a legidegesítőbb nő a világon, mert Reika még rajta is túltesz. Folyton beleszól a munkámba, továbbá ő az egyetlen aki tisztában van azzal, mit érzek Harumi iránt. Na, nem mintha elmondtam volna neki, csak agy kurkász lévén ő mindig mindent jobban tud.
- Én hívtam ide. Az áldozat és az elkövető lányának is vallomást kell tennie, ezért ha bármi történne, jobb ha Reika is itt van.
- Szerinted a kis csajnak egy pszichológusra van szüksége?
- Hiszen az apja megölte az anyját, Shusaku!
- Egy kis beszélgetés, nem fog változtatni ezen! Honnan tudhatná, mi zajlott le annak a lánynak a fejében, mikor nem élte át ugyanezt!
- Tegyetek csak úgy, mintha itt se lennék!
- Kérlek Shusaku! - rám nézett és a pillantása szinte könyörgött nekem. Utálom, hogy nem tudok ellenállni neki.
- Rendben maradhat, de ha csak egyszer is ki meri nyitni a száját a tárgyalás alatt, ki fogom dobatni! - végül elkezdődött a tárgyalás. Először Haruka kezdte el vallatni a férfit, aki csak hebegett-habogott. Magamban imádkoztam, hogy szólja el magát, úgy talán hamarabb véget ér a tárgyalás. Sajnos erre végül nem került sor, Haruka arcán pedig megláttam azt az önelégült mosolyát. Ezután a lány következett. Elmondott mindent, amit csak tudott, majd kiszaladt a tárgyalóteremből. Ahogyan azt Harumi is megmondta, egyenesen idejött, majd köszönés nélkül ledobta magát mellénk.
- Kettesben hagynátok minket? - szólaltam meg végül.
- Shusaku, megígérted! - csattant fel Harumi.
- Csak beszélni akarok vele, talán azt sem szabad?
- Ne haragudj, majd később visszajövünk! - mindketten kimentek, én pedig közelebb csúsztam a lányhoz.
- Minden oké?
- Úgy nézek ki?
- Nézd, pontosan tudom milyen érzés anya nélkül élni, tisztában vagyok azzal mit érzel most.
- A te anyád is halott?
- Nem, diliházban van, de olyan mintha halott lenne.
- Biztos gáz érzés lehet.
- A tíz éves fiúnak, akinek lelépett az anyja és magára maradt az apjával és a testvéreivel akik utálják őt, tényleg pocsék érzés volt, de felnőtt férfinak már nem. Tovább tudtam lépni ezen, szóval neked is menni fog. Vannak más rokonaid?
- Igen, a nagynénémékhez kerülök vidékre! A tesóid tényleg ilyen gázok?
- Az nem kifejezés. A nővérem épp az előbb vallatott ki téged.
- Az a nővéred volt? Hát nem lennék a helyedben, az tuti. A pillantásától rendesen kirázott a hideg.
- Rám mindig így néz, ha ez megnyugtat.
- Az a csaj akkora mázlista!
- Milyen csaj?
- A rövid barna hajú. Mit meg nem adnék egy olyan pasiért, mint amilyen te vagy!
- Honnan veszed, hogy együtt vagyunk? - motyogtam zavaromban.
- Elég csak rád nézni. Ahogyan figyelted őt, az mindent elárult.
- Szerinted milyen vagyok?
- Hát egy zsaruhoz képest egész normális. Egyébként a nevem Karin!
- Kitazawa Shusaku vagyok, nagyon örvendek! Karin-chan hidd el, már nem lesz semmi gond! - elég rendesen elbeszélgettük az időt és csak arra eszméltem fel, hogy az egyik őr bejön a szobába.
- Kitazawa-san, kérem jöjjön velem!
- Mi történt?
- Most hirdetik ki az ítéletet és a bíró határozott kérése volt, hogy maga is legyen jelen!
- Rendben van. Karin-chan, te addig maradj itt, jó? - bólintott egyet, én pedig követtem az őrt.
- Harumi, vigyázzatok a lányra!
- Mi történt Shusaku?
- Eljött az igazság pillanata! - mikor beléptem a terembe, biccentettem egyet a fejemmel és elfoglaltam a helyemet.
- A bíróság ítéletet hirdetett, miszerint a vádlottat tíz év szabadságvesztéssel büntetik! - láttam, ahogy Haruka arcáról lehervad a mosoly és ez egy kicsit jólesett. Odamentem a férfihoz, megbilincseltem, majd hagytam, hogy az őrök elvezessék.
- Most örülsz? - jött oda hozzám a nővérem.
- Tény, hogy ez a nagy Kitazawa Haruka első sikertelen ügye! Egyébként én nem te vagyok, ezért nem is fogok kérkedni vele, ahogy te szoktál! Még ha szívem szerint ezt tenném, a nővérem vagy, ezért inkább magamba fojtom.
- Bárcsak az anyáddal mentél volna! Miért nem tudtál te is vele menni, akkor talán ez az egész meg se történt volna! Nem mondom, hogy azt akartam, hogy beteg legyél, de reménykedtem benne, hogy miután kijössz a kórházból, az anyáddal maradsz és végre nem teszed tönkre az életünket! - na ez igazán szíven ütött. Bárcsak ne kellett volna hallanom mindazt, amit Haruka mondott nekem.
- Ezt egyszer még nagyon meg fogod bánni Haruka! Lesz még olyan alkalom, amikor majd vissza akarod szívni ezeket a mondatokat, de akkor már túl késő lesz! Mondjak valamit? Hála neked rájöttem, hogy vannak akiket még a gyilkosoknál is jobban utálok: A testvér gyűlölőket! - azzal ott is hagytam őt. Nagyon dühös voltam és fájt, hogy ezt kellett hallanom a nővéremtől. A kocsiba siettem, majd rácsaptam egyet a kormányra. Legszívesebben sírtam volna, de tartottam magam.
- Shusaku, mi van veled? - ült be mellém Harumi és elkezdte simogatni a hátamat.
- Nincs semmi, ne aggódj!
- Ennyivel nem rázol le. Kérlek bízz meg bennem!
- Csak a nővérem mondott valami olyat, ami borzasztóan fájt és most úgy érzem, lassan egyáltalán nem lesz családom! - bár azt mondtam tartom magamat, de mégse bírtam és kibuggyantak a könnyeim. Utoljára a betegségem idején sírtam el magam, amikor már nem bírtam elviselni azt az örökös fájdalmat.
- Shusaku, kérlek mond el mi van veled! Nagyon szeretnék neked segíteni, de így nem fog menni!
- Harumi, azt szeretnéd, hogy bízzak benned, ezért amit most elmondok neked, kérlek maradjon közöttünk. Te vagy az első, akinek ezt elmesélem.
- Ennyire rossz dolog?
- Haruka és Reiji, csak féltestvéreim. Az apám meg az anyám szerették egymást, ezért összeházasodtak és ebből a kapcsolatból születtem meg én. Ezért utál engem Haruka és Reiji! Nem bírták elviselni, hogy az apjuk beleszeretett valaki másba és, hogy ennek lett egy eredménye is, mégpedig én.
- Nem is tudom mit mondhatnék erre. Biztos nem lehetett ez könnyű neked. Ha van bármi, amivel segíthetnék rajtad, akkor csak mond meg.
- Maradj mellettem Harumi! Jelen pillanatban, te vagy az egyetlen, aki meghallgat és aki nem vágja azt a fejemhez, hogy túlreagálom a dolgokat.
- Emlékszel, tegnap azt mondtam idő kell nekem, hogy átgondoljam hajlandó vagyok-e eljátszani az apád előtt azt, hogy a barátnőd vagyok. Most már nincs semmi amit át kellene gondoljak. Shusaku, arra a kis időre, leszek a barátnőd! - hirtelen fel sem tudtam fogni amit mondott. Kellett egy kis idő, mire leesett a dolog. Hirtelen olyan boldog voltam, mint eddig még soha.
- Nem is tudod mennyire hálás vagyok neked Harumi. Most csukd be a szemed! - már nem kérdezett vissza, csak lecsukta a szemeit, én pedig nem hezitáltam, csak az ajkára nyomtam az ajkamat. Nem volt ebben a csókban szenvedély, még csak igazi csóknak se volt mondható, inkább egy köszönöm csók volt. Harumi nem húzódott el rögtön, inkább hagyta magát.
- Ez meg mi volt? - eléggé zavarban volt, mire elmosolyodtam.
- Csak gondoltam jobb ha elpróbáljuk! - erre mindketten elnevettük magunkat. A tárgyalás hosszú volt és fárasztó, de a vége azért mégiscsak jól alakult. Már csak azt a családi vacsorát kell túlélnem és minden rendbe fog jönni.

2.rész

Halvány lila gőzöm sem volt, honnan szerezhetnék egy kamu barátnőt, egy héten belül. Annyira idióta vagyok, de mégsem engedhetem, hogy a testvéreim jöjjenek ki jól ebből a helyzetből. Hazamentem, hátha Hayato-nak lesz valami jó ötlete, amivel segíthet nekem.
- Gyorsan végeztél! - jelent meg Hayato félmeztelenül és csapzott hajjal.
- A pokolba is a testvéreimmel! Én mondom neked, örülhetsz, hogy egyke vagy!
- Már megint mivel idegesítettek fel?
- Azt mondták apámnak, hogy barátnőm van, ezért egy héten belül kerítenem kell egy csajt, aki hajlandó eljátszani, hogy ő a barátnőm!
- Te annyira idióta vagy! Komolyan képes vagy ezért parázni? Kérd csak meg Harumi-chant, róla még a hülye is elhinne, hogy összejönne veled.
- Ez ki van csukva! Kizárt, hogy kibírnék vele egy kapcsolatot!
- Hiszen ez csak kamu kapcsolat! - be kellett látnom, hogy teljesen igaza van. Harumi-nál normálisabb lányt, úgyse fogok találni. Holnap rá is fogok kérdezni, remélem belemegy és nem hagy engem a pácban.

*Másnap*

Szerencsére ma az esti műszak volt az enyém, így jobban át tudtam tanulmányozni, a mostani esetet. Még mindig kétségeim voltak afelől, hogy a férj valóban ártatlan-e. Úgy döntöttem, felhívom Harumi-t, hogy segítsen be ő is.

- Mi van Kitazawa? Reggel nyolc van és szeretnék még aludni!

- Gondoltam eljöhetnél dolgozni az új ügyön, pedálgép kisasszony!

- Muszáj? Adj fél órát és ott vagyok! - miután a hívást letudtam, magamra kaptam a melegítőmet, majd összedobtam magunknak egy kis reggelit. Hayato, már elment az iskolába, így az egész ház a miénk volt. Már jó előre elterveztem mindent. Annak érdekében, hogy kevésbé bántsam őt meg, úgy teszek, mintha szerelmes lennék belé és így kérem meg, hogy legyen a barátnőm. Így legalább igazi kapcsolat lesz és megúszom újabb hazugságok nélkül. Mikor végeztem a palacsintával, megszólalt a csengő. Kinyitottam az ajtót és Harumi-val találtam szemben magamat.

- Épp jókor, már kész a reggeli!

- Mióta szoktál te reggelit készíteni?

- Ha már kora reggel iderángattalak, ennyit megérdemelsz!

- Nos, köszönöm, éppenséggel még nem volt időm reggelizni. - beengedtem, ő pedig leült a kanapéra. Elővettem két tányért, rátettem két-két palacsintát, majd nyomtam rájuk tejszínhabot és tettem a tetejére néhány szem epret. Rátettem őket a tálcára, a két bögre kávé mellé és a szobámba mentünk.

- Azt hiszem, most először járok a szobádban. Nagyobb mint képzeltem.

- Hayato-nak nem kellett a nagyobb szoba, ezért én költöztem be ide. Tessék ezt megenni! - a kezébe nyomtam az egyik tányért és bögrét, ő pedig hozzálátott.

- Ez nagyon finom! Nem is értem miért nem főzöl gyakrabban.

- Talán azért, mert minden időmet elveszi a munka. Bár tény, hogy szeretek főzni. Valójában nem csak a munka miatt akartam beszélni veled. Igazából szerettem volna kérdezni valamit.

- Micsodát?
- Éreztél már valaha is többet irántam?
- Ez meg miféle kérdés, te idióta! - felállt a helyéről és elfordult, én viszont nem engedtem neki és hátulról átöleltem.

- Én többet érzek irántad, már elég rég óta. Szeretném, ha a barátnőm lennél! - éreztem, ahogy remeg a karjaim között. Bár nem láttam, de magam elé tudtam képzelni a rémült tekintetét. Éreztem, hogy a tenyere az enyémre simul, majd szépen lassan, lehámozta magáról a kezeimet.

- Kérlek ne mondj ostobaságokat! Hiszen soha nem néztél rám úgy! - a szemei könnybe lábadtak, nekem pedig összeszorult a gyomrom. Most először láttam ilyennek. Még akkor is tartotta magát, mikor több ízben leordítottam a fejét, a betegségem idején. Nem gondolkodtam, csak gyengéden magamhoz öleltem.

- Ne haragudj, de kétségbe vagyok esve! Ha nem találok egy lányt, aki az apám előtt azt mondja, hogy szeret engem, akkor megint annyira megalázott leszek!

- Szóval ezt szeretted volna kérni tőlem? - bólintottam, majd visszaültem az ágyra.

- Talán hülyeség volt, hisz már annyit segítettél nekem.

- A betegségedre gondolsz?

- Többek között arra is.

- Hihetetlen, hogy kiraktad ezt a képet! - láttam, ahogyan mosolyogva nézi a képet, ettől pedig jobb kedvem lett.

- Ez az egyetlen közös képünk, szóval gondoltam kiteszem. Bár elég ijesztően festek.

- Szerintem inkább aranyosan. Emlékszem, hogy az elején csak pamacsokban akart visszanőni a hajad, ezért egy évig szenvedtünk, mire végre normálisan nőtt tovább.

- Ne is mond! Úgy néztem ki, mint egy bárány!

- Viszont aranyos bárány. Visszatérve, ennyire komoly a dolog?

- A testvéreim bebeszélték az apámnak, hogy van barátnőm, én pedig megerősítettem, mert nem akartam, hogy megint ők legyenek azok, akik jól jönnek ki belőle. Ne haragudj, hogy így viselkedtem!

- Nem haragszom.

- Hülyeség volt ezt kérnem tőled, hiszen már annyit segítettél nekem!

- Még átgondolom. Most inkább beszéljünk a munkáról.

- Oh igen, megjött a házkutatás eredménye és úgy tűnik igazam volt. A kötélen megtalálták a férj ujjlenyomatát, vagyis tényleg ő a gyilkos! - ökölbe szorult a kezem és legszívesebben a falba ütöttem volna. Mindig is utáltam a gyilkosokat, pláne azokat, akik nőket gyilkolnak. Az ilyenek nem érdemlik meg, hogy férfinak nevezzék magukat. Úgy belemerültem a gondolataimba, hogy észre se vettem, mikor Harumi keze rásimult az enyémre.

- Mire gondolsz most? Néha olyan szívesen belelátnék a fejedbe Shusaku!

- Undorodom az ilyen alakoktól! Mégis, hogy volt képes megölni azt, aki le akarta élni vele az életét?

- Sokféle ember van a világon, mind másképp gondolkodik. A jelentésben az állt, hogy a férj féltékeny volt, amiért a felesége sikeresebb volt a munkában.

Ez nem lehet indok arra, hogy megölje a feleségét. Mindent el fogok követni, hogy élete végéig a börtönben rohadjon!

- Talán le kéne nyugodnod a munka előtt. Mi lenne, ha elmennénk sétálni?

- Igazad van, egy kis séta nem fog ártani. - felálltam és akkor vettem észre, hogy Harumi fülében megcsillant a fülbevaló, amit én vettem neki.

- Úgy tűnik, használod a fülbevalót!

- Viccelsz velem? Már egy jó ideje vágytam erre a fülbevalóra, szóval természetes, hogy hordani fogom a továbbiakban is.

- Ennek örülök, mert tényleg jól áll neked. Akkor mehetünk?

- Azt hittem, már nem kérdezed meg! - végül a parkban kötöttünk ki. Kicsit furcsa volt a szituáció, hisz ritkán vagyunk kettesben munkaidőn kívül, ha pedig mégis, a közeli bárba megyünk inni valamit. Persze ettől eltekintve csodás napot töltöttünk együtt. Az igazat megvallva nem voltak soha barátaim, kivéve egy lányt az általános iskolából, aki mindig megvédett, mikor a többiek piszkáltak. A hajam akkoriban eléggé göndör volt, ezért az osztálytársaim mindig báránykának csúfoltak. Mivel nagyon gyáva és gyenge voltam, nem tudtam megvédeni magamat. Azonban az egyik nap, egy kislány az osztályból kiállt mellettem és elüldözte a fiúkat. Nagyon hálás voltam neki. Össze is barátkoztunk, de aztán valamiért a szülei kivették őt az iskolából és soha többé nem láttam. Igazából már a nevére sem emlékszem, de az biztos, hogy soha nem felejtem el neki amit tett értem. Mikor a kezelések után a hajam csak pamacsokban akart visszanőni, újra megkaptam, hogy egy bárány vagyok és ez nagyon nem tett jót az önbizalmamnak. Aztán Harumi megvédett és többet nem piszkáltak. Valahogy kínosnak éreztem, hogy csak lányok képesek engem megvédeni, talán egy részről ezért is döntöttem úgy, hogy rendőr leszek, mert ők erősek és nem szorulnak mások különösképpen nem nők védelmére, épp ellenkezőleg ők maguk védik meg a nőket. Másrészről pedig utálom a gyilkosokat és szívem szerint mindnek visszaadnám azt a kegyetlenséget, amit ártatlan embereknek adtak. Mikor visszazökkentem a gondolatvilágomból, láttam, hogy Harumi csak merengve nézi, a naplementét. Egy hirtelen ötlettől vezérelve játszani kezdtem, a kezén lévő karkötővel, amit nagy becsben tart, mivel az anyjától kapta és van valami különös varázsereje. Én abszolút nem hiszek az ilyenekben, de ő tegye csak nyugodtan. Mikor észrevette mit csinálok, lehajtotta a fejét és mélyen a szemembe nézett. Olyan átható és gyönyörű a pillantása, hogy képtelen vagyok nem odafigyelni rá.
- Mire gondolsz?
- Csak arra, hogy mindig mikor bántottak, egy lány védett meg és ez annyira kellemetlen.
- Már miért lenne az? Azért segítettem, mert szükséged volt rá! Egyébként is barátok vagyunk, nem? - barátok? Érdekes, hogy ő így látja a kapcsolatunkat. Igazából én nem is tudom mit gondoljak erről. Kicsit közelebb húzódtam hozzá és mélyen a szemébe néztem.
- Csukd be a szemed!
- Miért? - kicsit arrébb csúszott, de én kötöttem az ebet a karóhoz.
- Csak csukd be! - behunyta a szemét, én pedig a kezembe fogtam az arcát. Már épp ott tartottam, hogy megcsókolom, de mégse tudtam megtenni. Ehelyett nyomtam egy puszit az arcára, majd a kezemet végigsimítottam azon a ponton. Mikor kinyitotta a szemét, láttam az arcán a zavartságot.
- Ezt meg miért?
- Én, nem is tudom! - hebegtem, mert értelmesebb dolog nem jutott az eszembe.
- Na, jó, menjünk vissza az őrsre, mert még ki kell adnunk az elfogató parancsot. - felálltunk, én pedig összekulcsoltam a kezünket. Olyan puha és selymes volt a bőre. Kíváncsi voltam, vajon a teste többi részén is ilyen-e. Mondjuk ha rá tudnám venni, hogy had simíthassam végig a kezem a nyakán, talán választ kapnék a kérdésemre. Bár kétlem, hogy belemenne, de a remény hal meg utoljára.  Már az őrs épülete előtt voltunk, mikor megcsörrent a mobilom.
- Öcsi, képzeld hamarosan újra találkozunk!
- Mit akarsz ezzel Haruka?
- Én lettem a védő ügyvédje a férfinak akit készültök letartóztatni, hát nem remek? - ugye most szórakozik velem? Már megint el kell viseljem azt az idétlen vigyorát, mikor közli velem, hogy már megint ő nyerte meg az ügyet. Dühösen kinyomtam a mobilt, majd miután elengedtem Harumi kezét, előre mentem.
- Kikuchi! - emeltem fel a hangom, mire a nálam fiatalabb fiú odasietett hozzám.
- Hívattál főnök?
- Ma velünk jössz! A férfinak akit letartóztatunk, van egy veled egyidős lánya, akit neked kell vigasztalnod, megértetted? - nagyon ideges voltam, bár nem rajta akartam levezetni a feszültséget.
- Kikuchi-kun nem megy sehová! - hallottam meg magam mögött Harumi hangját. - Ez is a munkánkhoz tartozik, szóval ezt nekünk kell elintézni. Megértem, hogy dühös vagy a nővéred miatt, de kérlek most nyugodj meg!
- Honnan tudod, hogy vele beszéltem?
- Mert csak akkor szoktál ilyen ideges lenni, mikor a testvéreiddel beszélsz.
- Ne haragudj, de nagyon dühös vagyok! Megint végig kell nézzem, ahogyan a földbe tipor, mint általában.
- Figyelj, megértelek téged, de higgadtnak kell lenned. Így, hogy akarsz majd megjelenni a bíróságon? Azt mondod a nővéred lenéz téged, hát tegyél ellene! Tudom, hogy együtt megnyerjük ezt az ügyet! - a vállamra tette a kezét, engem pedig újra elfogott ez a különleges érzés. Másra sem vágytam, csak arra, hogy magához öleljen és úgy nyugtasson meg.  Végül Kikuchi nélkül, egy másik rendőrrel együtt mentünk a házhoz.
- Hirota Kosuke, letartóztatom a feleségének meggyilkolásáért! - ejtettem ki egymás után a szavakat, mint valami robot. Nem szeretem, ha az ilyen helyzetekben az emberek leolvassák az arcomról az érzéseket. Gyűlölöm, ha gyengének tartanak.
- Kérem, ez biztos valami félreértés!
- Bármi, amit mond vagy tesz, felhasználható maga ellen a bíróságon! - hagytam, hogy a velünk lévő rendőr megbilincselje, én ugyanis képtelen voltam rá. Olyan kétségbeesetten könyörgött, hogy a gyomrom is összeszorult. Inkább fogtam magam és a kocsihoz siettem.
- Shusaku, mi bajod? - jött oda hozzám Harumi, mire magamhoz öleltem. Az arcomat a vállába nyomtam, ezzel is enyhítve ezt a borzasztó érzést.
- Tudom, hogy megérdemli a börtönt, de mégis annyira sajnálom őt! Hiszen biztos vagyok benne, hogy hosszú ideig a rácsok mögött lesz és ilyen idősen ki tudja meddig fogja húzni!
- Most először látlak aggódni valakiért és azt hiszem tetszik ez a Shusaku!
- Ne hidd azt, hogy ilyen vagyok! Ez csak kivételes alkalom!
- Nem hiszem, hanem tudod, hogy legbelül ilyen vagy, csak nem szeretnéd kimutatni! Mi lenne, ha inkább elmennénk inni? Még van egy teljes óránk mielőtt vissza kell mennünk.
- De csak mert, rám férne most egy ital! - beültünk a kocsiba, majd egyenesen az őrs közelében lévő bárba mentünk. A helyet egy negyvenes nő Saki vezeti, ő a mi lelki szemetesünk. Ha rossz kedvünk van, nála beszélünk ki mindent.
- Nincs még egy kicsit korán az italozáshoz?
- Saki-san, ha tudná milyen borzasztó napon vagyok túl, nem ezt mondaná!
- Shusaku úgy érti, hogy megint találkoznia kell a nővérével, egy új tárgyalás során.
- Shusaku-kun, már megint túl reagálod a dolgokat, igazam van?
- Egyáltalán nem. Különben sem én kértem, hogy ő legyen a védőügyvéd.
- Jól sejtem, hogy van más oka is a letörtségednek? - kitöltött nekünk egy-egy pohár sört, én pedig mesélni kezdtem.
- Le kellett tartóztassak egy idős embert, de nem úgy ment, ahogyan azt szerettem volna. Tudom, hogy megérdemli amit kap, de akkor is bűntudatom van!
- Emlékszem, mikor először jártál itt azt mondtad azért akartál rendőr lenni, hogy megbüntethesd azokat, akik ártatlanok bántanak, vagy tévedek?
- Nem, de akkor is rosszul érzem magam emiatt!
- Azt hiszem inkább kettesben hagylak titeket hátha Harumi-chan tud majd hatni rád! - azzal valóban egyedül hagyott minket.
- Shusaku, ne érezd rosszul magadat egy idegen miatt. Ha ezzel hergeled magad, attól nem lesz jobb.
- Harumi, szeretnék kérdezni tőled valamit.
- Micsodát?
- Lennél a barátom? Úgy értem igazi barát. Aki ott van velünk, mikor magányosak vagyunk és vele bármit meg tudunk beszélni. Szeretnél a barátom lenni? - hogy én mekkora idióta vagyok! Pedig igazából csak meg akartam mondani neki hogy mennyire vonzódom hozzá erre tessék.
- Igen Shusaku, szeretnék a barátod lenni!  - azt hiszem egyelőre megelégszem ennyivel, ameddig rá nem jövök mit érzek iránta.