3.rész

Megigazítom a fekete nyakkendőmet, majd magamra kapom az öltönyömet. Ma van a tárgyalás napja, ezért minden erőmre szükségem lesz ahhoz, hogy a végén mi kerüljünk ki győztesen. 

- Ideges vagy? - hallom meg magam mögött Hayato hangját.
- Nem így fogalmaznék. Bár tény, hogy aggódom a vég kifejlet miatt. Szerinted van esélyünk nyerni?
- Biztosan. Te meg Harumi-chan nagyon jó páros vagytok! De a hajad nagyon nem illik egy tárgyaláshoz.
- Mi a baj vele? - a tükörbe néztem, de nem vettem észre semmi hibát. Ugyanúgy nézett ki, mint máskor. Zselével kicsit le volt lapítva, a frufrum pedig jobb oldalra volt választva.
- Az, hogy már huszonöt éves vagy Shusaku, a hajad mégis olyan mint egy tinié! Miért nem kezdünk vele valamit még a tárgyalás előtt?
- Úgy érted vágjuk még jobban le?
- Akár az is lehet. Mindjárt hozom is az ollót! - na ettől egy kicsit megijedtem. Igazából az egyetem óta így hordtam a hajamat, ezért is féltem egy kicsit a változástól. Miután Hayato visszajött kiszedte a hajamból a zselét majd oldalt vágott belőle egy kicsit. Miután ezzel végzett belenéztem a tükörbe. Túlságosan is más volt mint eddig. A frufrum most szál egyenesen ott virított középen illetve rövidebb is volt mint eddig.
- Na, így már sokkal jobb. Most már tutira sikered lesz nála!
- Micsoda?
- Ugye nem gondoltad, hogy a tárgyalás miatt vágtam le a hajadat? Ezzel a felnőttesebb hajjal tuti le fogod nyűgözni Harumi-chant. - a francba, vajon honnan tudja, hogy tetszeni akarok neki?
- Hiszen ez nem is igaz!
- Shusaku, tudom mennyire tetszik neked, szóval ha azt akarod, hogy ne csak egy kamu kapcsolatod legyen, hanem egy igazi, azért tenned is kell!
- Szerinted ez majd segít?
- Biztos vagyok benne. Most inkább siess, nehogy elkéss! - bólintottam, majd kiléptem a házból és beszálltam a kocsiba. A bíróság, úgy egy órányira volt innen, így igyekeznem kellett. Miután megérkeztem láttam, hogy Harumi az óráját bámulja, feltehetőleg rám várt. Egyszerű virágmintás ruhában volt, amire egy fekete blézert vett fel.
- Nagyon sokat késtem?
- Igazából nem is... Shusaku? - a szemei megakadtak az arcomon, én pedig szégyenlősen lehajtottam a fejemet.
- Nem tetszik?
- De igen, csak alig ismertelek meg. Viszont nagyon jól áll ez az új frizura. Nagyon más lettél tőle! - felemeltem a fejem és elmosolyodtam.
- Harumi, szerinted győzhetünk? - erre közelebb jött hozzám és megfogta a kezemet.
- Shusaku, minden rendben lesz. Meglásd, lesöpörjük a nővéredet!
- Harumi  te nem ismered annyira, mint én!
- Bízol bennem? - ez a kérdés eléggé elgondolkodtatott. Fogalmam sincs bízhatok-e benne, mindenesetre nagyon igyekszem. Csak bólintottam egyet. - Akkor hidd el, hogy menni fog együtt. Ezért vagyunk barátok, nem?
- Igazad van. Most inkább menjünk be, mert mindjárt kezdünk! - bólintott, majd bementünk az épületbe. Kaptunk egy külön szobát, hogy ott várakozzunk. A szobába be volt szerelve egy kisebb tévé, onnan nézhettük végig a tárgyalást.
- Bocsi, a késésért!
- Te meg mi a fenét keresel itt? - Yosai Reika, Harumi barátnője már elég rég óta. Itt és most visszaszívom azon kijelentésemet, miszerint Harumi a legidegesítőbb nő a világon, mert Reika még rajta is túltesz. Folyton beleszól a munkámba, továbbá ő az egyetlen aki tisztában van azzal, mit érzek Harumi iránt. Na, nem mintha elmondtam volna neki, csak agy kurkász lévén ő mindig mindent jobban tud.
- Én hívtam ide. Az áldozat és az elkövető lányának is vallomást kell tennie, ezért ha bármi történne, jobb ha Reika is itt van.
- Szerinted a kis csajnak egy pszichológusra van szüksége?
- Hiszen az apja megölte az anyját, Shusaku!
- Egy kis beszélgetés, nem fog változtatni ezen! Honnan tudhatná, mi zajlott le annak a lánynak a fejében, mikor nem élte át ugyanezt!
- Tegyetek csak úgy, mintha itt se lennék!
- Kérlek Shusaku! - rám nézett és a pillantása szinte könyörgött nekem. Utálom, hogy nem tudok ellenállni neki.
- Rendben maradhat, de ha csak egyszer is ki meri nyitni a száját a tárgyalás alatt, ki fogom dobatni! - végül elkezdődött a tárgyalás. Először Haruka kezdte el vallatni a férfit, aki csak hebegett-habogott. Magamban imádkoztam, hogy szólja el magát, úgy talán hamarabb véget ér a tárgyalás. Sajnos erre végül nem került sor, Haruka arcán pedig megláttam azt az önelégült mosolyát. Ezután a lány következett. Elmondott mindent, amit csak tudott, majd kiszaladt a tárgyalóteremből. Ahogyan azt Harumi is megmondta, egyenesen idejött, majd köszönés nélkül ledobta magát mellénk.
- Kettesben hagynátok minket? - szólaltam meg végül.
- Shusaku, megígérted! - csattant fel Harumi.
- Csak beszélni akarok vele, talán azt sem szabad?
- Ne haragudj, majd később visszajövünk! - mindketten kimentek, én pedig közelebb csúsztam a lányhoz.
- Minden oké?
- Úgy nézek ki?
- Nézd, pontosan tudom milyen érzés anya nélkül élni, tisztában vagyok azzal mit érzel most.
- A te anyád is halott?
- Nem, diliházban van, de olyan mintha halott lenne.
- Biztos gáz érzés lehet.
- A tíz éves fiúnak, akinek lelépett az anyja és magára maradt az apjával és a testvéreivel akik utálják őt, tényleg pocsék érzés volt, de felnőtt férfinak már nem. Tovább tudtam lépni ezen, szóval neked is menni fog. Vannak más rokonaid?
- Igen, a nagynénémékhez kerülök vidékre! A tesóid tényleg ilyen gázok?
- Az nem kifejezés. A nővérem épp az előbb vallatott ki téged.
- Az a nővéred volt? Hát nem lennék a helyedben, az tuti. A pillantásától rendesen kirázott a hideg.
- Rám mindig így néz, ha ez megnyugtat.
- Az a csaj akkora mázlista!
- Milyen csaj?
- A rövid barna hajú. Mit meg nem adnék egy olyan pasiért, mint amilyen te vagy!
- Honnan veszed, hogy együtt vagyunk? - motyogtam zavaromban.
- Elég csak rád nézni. Ahogyan figyelted őt, az mindent elárult.
- Szerinted milyen vagyok?
- Hát egy zsaruhoz képest egész normális. Egyébként a nevem Karin!
- Kitazawa Shusaku vagyok, nagyon örvendek! Karin-chan hidd el, már nem lesz semmi gond! - elég rendesen elbeszélgettük az időt és csak arra eszméltem fel, hogy az egyik őr bejön a szobába.
- Kitazawa-san, kérem jöjjön velem!
- Mi történt?
- Most hirdetik ki az ítéletet és a bíró határozott kérése volt, hogy maga is legyen jelen!
- Rendben van. Karin-chan, te addig maradj itt, jó? - bólintott egyet, én pedig követtem az őrt.
- Harumi, vigyázzatok a lányra!
- Mi történt Shusaku?
- Eljött az igazság pillanata! - mikor beléptem a terembe, biccentettem egyet a fejemmel és elfoglaltam a helyemet.
- A bíróság ítéletet hirdetett, miszerint a vádlottat tíz év szabadságvesztéssel büntetik! - láttam, ahogy Haruka arcáról lehervad a mosoly és ez egy kicsit jólesett. Odamentem a férfihoz, megbilincseltem, majd hagytam, hogy az őrök elvezessék.
- Most örülsz? - jött oda hozzám a nővérem.
- Tény, hogy ez a nagy Kitazawa Haruka első sikertelen ügye! Egyébként én nem te vagyok, ezért nem is fogok kérkedni vele, ahogy te szoktál! Még ha szívem szerint ezt tenném, a nővérem vagy, ezért inkább magamba fojtom.
- Bárcsak az anyáddal mentél volna! Miért nem tudtál te is vele menni, akkor talán ez az egész meg se történt volna! Nem mondom, hogy azt akartam, hogy beteg legyél, de reménykedtem benne, hogy miután kijössz a kórházból, az anyáddal maradsz és végre nem teszed tönkre az életünket! - na ez igazán szíven ütött. Bárcsak ne kellett volna hallanom mindazt, amit Haruka mondott nekem.
- Ezt egyszer még nagyon meg fogod bánni Haruka! Lesz még olyan alkalom, amikor majd vissza akarod szívni ezeket a mondatokat, de akkor már túl késő lesz! Mondjak valamit? Hála neked rájöttem, hogy vannak akiket még a gyilkosoknál is jobban utálok: A testvér gyűlölőket! - azzal ott is hagytam őt. Nagyon dühös voltam és fájt, hogy ezt kellett hallanom a nővéremtől. A kocsiba siettem, majd rácsaptam egyet a kormányra. Legszívesebben sírtam volna, de tartottam magam.
- Shusaku, mi van veled? - ült be mellém Harumi és elkezdte simogatni a hátamat.
- Nincs semmi, ne aggódj!
- Ennyivel nem rázol le. Kérlek bízz meg bennem!
- Csak a nővérem mondott valami olyat, ami borzasztóan fájt és most úgy érzem, lassan egyáltalán nem lesz családom! - bár azt mondtam tartom magamat, de mégse bírtam és kibuggyantak a könnyeim. Utoljára a betegségem idején sírtam el magam, amikor már nem bírtam elviselni azt az örökös fájdalmat.
- Shusaku, kérlek mond el mi van veled! Nagyon szeretnék neked segíteni, de így nem fog menni!
- Harumi, azt szeretnéd, hogy bízzak benned, ezért amit most elmondok neked, kérlek maradjon közöttünk. Te vagy az első, akinek ezt elmesélem.
- Ennyire rossz dolog?
- Haruka és Reiji, csak féltestvéreim. Az apám meg az anyám szerették egymást, ezért összeházasodtak és ebből a kapcsolatból születtem meg én. Ezért utál engem Haruka és Reiji! Nem bírták elviselni, hogy az apjuk beleszeretett valaki másba és, hogy ennek lett egy eredménye is, mégpedig én.
- Nem is tudom mit mondhatnék erre. Biztos nem lehetett ez könnyű neked. Ha van bármi, amivel segíthetnék rajtad, akkor csak mond meg.
- Maradj mellettem Harumi! Jelen pillanatban, te vagy az egyetlen, aki meghallgat és aki nem vágja azt a fejemhez, hogy túlreagálom a dolgokat.
- Emlékszel, tegnap azt mondtam idő kell nekem, hogy átgondoljam hajlandó vagyok-e eljátszani az apád előtt azt, hogy a barátnőd vagyok. Most már nincs semmi amit át kellene gondoljak. Shusaku, arra a kis időre, leszek a barátnőd! - hirtelen fel sem tudtam fogni amit mondott. Kellett egy kis idő, mire leesett a dolog. Hirtelen olyan boldog voltam, mint eddig még soha.
- Nem is tudod mennyire hálás vagyok neked Harumi. Most csukd be a szemed! - már nem kérdezett vissza, csak lecsukta a szemeit, én pedig nem hezitáltam, csak az ajkára nyomtam az ajkamat. Nem volt ebben a csókban szenvedély, még csak igazi csóknak se volt mondható, inkább egy köszönöm csók volt. Harumi nem húzódott el rögtön, inkább hagyta magát.
- Ez meg mi volt? - eléggé zavarban volt, mire elmosolyodtam.
- Csak gondoltam jobb ha elpróbáljuk! - erre mindketten elnevettük magunkat. A tárgyalás hosszú volt és fárasztó, de a vége azért mégiscsak jól alakult. Már csak azt a családi vacsorát kell túlélnem és minden rendbe fog jönni.