8.rész

Másnap reggel mikor felébredtem, Ryota még mindig a karjaimban szunyókált, Harumi pedig az ágy végében kuporodva aludt. Óvatosan kiszálltam a székből, majd lefektettem Ryota-t aludni. Ideje volt készülődnöm, mert ma végre elő kell kerítenem Hana mostoha anyját, mert így soha nem fogunk tudni az ügy végére járni. Miután elkészültem az őrsre mentem. Harumi-nak ma nem kell bemennie ami jó, mert úgy döntöttem beszélek Hana-val az alkujáról. Na nem mintha le akarnék feküdni vele, de biztosan meg tudok vele egyezni, hogy elárulja hol van a mostoha anyja. Nem lepett meg, mikor Ozeki-t már ott találtam.

- Jó reggelt Senpai! Mi a mai feladatom? - jobban megnézve Ozeki tényleg olyan volt, mint egy égimeszelő, különösen akkor, mikor kihúzta magát. Nálam úgy másfél fejjel magasabb, amiért nagyon irigylem, én ugyanis világ életemben alacsony voltam.
- Segítened kell a kutató csoportnak, hogy megtalálhassák Midori Shota gyilkosát. Nekem beszédem van a nővérével!
- Kérem Senpai, nagyon vigyázzon magára! Nem tetszik nekem ez a lány, úgy érzem sokat árthat még magának.
- Ne aggódj Ozeki, meg tudom védeni magamat. Azért köszönöm, hogy aggódsz értem. - végül Ozeki távozott, én pedig a számítógépemen kikerestem Hana lakcímét, majd egyenesen odamentem. Mindenki úgy tudta újabb kihallgatásra megyek, ám erről szó se volt. Csupán csak meg akartam tudni, hol van az a gyilkos nőszemély. Egy ilyen ember nem járkálhat szabadon, mert bárkit megölhet akit csak akar.
- Nahát Kitazawa, micsoda kellemes meglepetés! - vigyorgott vagy inkább vicsorgott Hana, amitől egy kicsit megijedtem.
- Szerettem volna beszélni veled. Bemehetek?
- Tudom miről akarsz beszélni, szóval inkább menjünk és sétáljunk egyet! - bólintottam, mire magához húzott és belém karolt. A hideg futkosott a hátamon, valahányszor megérintett. Egy ideig csak csendben sétáltunk, míg egy apró parkba nem értünk, ahol egy lélek se volt. Hana megállt, majd végigsimította a kezét a karomon.
- Tudtam, hogy belemész a dologba. Nem is vagy olyan buta mint gondoltam. Hiszen te se akarhatod, hogy az a nő csak úgy megússza, igaz? - meg akart csókolni, de én finoman ellöktem magamtól.
- Hana, te túl okos vagy ahhoz, hogy ilyen ostobaságot csinálj. Biztosan van más mód, hogy megbeszélhessük ezt az egészet. - Hana arca a vidámból percek alatt dühössé vált. Bevallom kicsit meg is ijedtem tőle.
- Szóval szerinted hülye vagyok, mert le akarok feküdni veled?
- Nem ezt mondtam. Csak annyit, hogy nem kellene ilyen butaságot csinálnod!
- Ez nem butaság. Megmondtam, hogy az enyém leszel, nem?
- Te teljesen megbolondultál! Én nem maradok itt tovább! - megfordultam és sietősen szedtem a lábam, de sajnos Hana gyorsabb volt.
- Ha az enyém nem lehetsz, akkor azé a lotyóé se legyél! - csak annyit éreztem, hogy valami koppant a fejemen, majd beállt a teljes képszakadás.

Mikor legközelebb eszméletemnél voltam, csak kiabálást hallottam magam körül. A szemeimet képtelen voltam kinyitni és éreztem ahogyan valami nagyon erősen nyomja az agyamat, mintha össze akarná roppantani. Abban az egyben biztos voltam, hogy Harumi és Ozeki ott vannak, mert tisztán hallottam a hangjukat. Aztán éreztem, hogy valaki egy tűt szúr a karomba, amitől elálmosodtam és hamar el is aludtam. Mikor felébredtem, hallottam hogy valaki halkan sírdogál mellettem, feltételezem Harumi volt az. De vajon  mi a fene történt velem? Valami könnyű anyag volt a szememen, amitől semmit sem láttam.

- Harumi? - szólaltam meg végül, de a hangom olyan halk és erőtlen volt, mint mikor beteg voltam.

- Shusaku, úgy örülök, hogy felébredtél. Ugye, már nem fáj semmid?

- Mi történt Harumi? Ugye nem történt semmi baj?

- Persze, hogy nem. Csak eszméletlenül talált meg egy arra járó pár és ők hívták a mentőket. Mit kerestél azon a helyen Shusaku? Arra a helyre ritkán járnak emberek.

- Mondtam, hogy nem szeretek neked hazudni, ezért most sem teszem. Beszélni akartam Hana-val és meggyőzni őt arról, hogy keressünk egy másik opciót mert nem akarok vele lefeküdni, de bedühödött és azt mondta, ha az övé nem leszek, akkor a tiéd sem lehetek. Csak ennyire emlékszem az egészből. Harumi, ugye tényleg csak bevertem a fejemet, ugye?

- Igen, nyugodj meg, semmi komoly nem történt! - hallottam a hangján, hogy hazudik de nem mertem visszakérdezni. Az orvosnak úgyis közölnie kell velem a dolgokat, szóval nem erőltetem ezt rá Harumi-ra.
- Szerintem vissza kellene menned dolgozni, meg Ryota se maradhat egyedül. Én meg leszek, ne aggódj.
- Dehogy megyek el! Mindjárt jövök, csak hozok neked valamit inni, rendben? - bólintottam, majd hallottam ahogy elhagyja a szobát. Fogalmam sincs mégis mi a fene folyik itt, de remélem minél hamarabb megtudom. Egy ideig egyedül maradtam, ez azonban nem tartott sokáig.
- Kitazawa, úgy örülök, hogy jobban vagy! - hallottam meg Hana hangját. Nagyon megrémültem, sejtettem, hogy vastagon benne volt a keze a balesetemben.
- Mit keresel te itt? Nem okoztál már így is épp elég bajt?
- Az orvosaim is mindig ezt mondták. Tudod, be akartak engem zárni egy diliházba, mert azt mondták nincs minden rendben odabent. Én viszont rendre kijátszottam őket, ezért is vagyok most itt! - suttogta a fülembe és úgy kuncogott, mintha egy horrorfilmben szerepelt volna. Nem értettem, ha valami nincs rendben a fejével, akkor mégis miért nem vitték már el őt orvoshoz?
- Te tiszta bolond vagy!
- Lehet. Talán ezért is fordulhatott elő, hogy megöltem az öcsémet és a mostohát is! - szóval végig rossz úton jártam. A gyilkos egész idő alatt a közelemben volt és még csak észre se vettem. Igaza volt Hana-nak, tényleg ostoba vagyok. Hogy nem jöttem rá arra, hogy a bolondját járatta velem? Persze, hogy tudta hol van a mostoha, hiszen ő volt az aki végzett vele.
- Mégis, hogy voltál képes erre? Hiszen te nem ilyen voltál!
- Az öcsém halála csak baleset volt. Annak a nőnek sem kellett volna meghalnia, ha nem jön rá az igazságra. Csak hát szegényke el akarta mondani az apámnak az igazat, ezért muszáj volt meghalnia. Igazából az volt a célom, hogy téged is megöllek, de sajnos nem úgy sikerült ahogyan szerettem volna. Viszont még így is elértem amit akartam. Te meg az a csaj már nem sokáig lesztek együtt.
- Mégis mi a fenéről beszélsz?
- Nem is mondták? Az a helyzet, hogy soha többet nem fogsz látni! - szó szerint bele nevetett az arcomba. Elfogott a rémület, majd idegesen téptem le a szememről a kötést. Semmit sem láttam, csak feketeséget. Ez nem történhet meg velem. Mi lesz így a munkámmal, egyáltalán mi lesz így velem? Hiszen semmit sem tudok majd magam elintézni. Harumi így nem fog mellettem maradni. Szóval ezért mondta Hana azt, hogy nem leszünk sokáig együtt.
- Ez az egész a te hibád! Tönkretetted az életem! - éreztem, hogy ott van egy váza a mellettem lévő szekrényen, azt megfogtam és elhajítottam. Nagyot csattant a földön.
- Shusaku, mi történt? - hallottam meg Harumi hangját.
- Ez nem történhet meg velem! - csimpaszkodtam belé és egyre csak nyeltem a könnyeimet. Soha többet nem láthatom se őt, se Ryota-t, se senki mást. Már soha többé nem lehetek az aki eddig voltam  és ez borzasztóan fájt. Egyedül voltam minden kétségemmel és tudtam, hogy soha többet nem lehetek majd önálló.