A mai napom csodásan kezdődött. A tudat, hogy Harumi-nak és nekem hamarosan kisbabánk lesz, csak még boldogabbá tett. Már az irodában vagyok és azon gondolkodom, hogyan kaphatnánk el Takauji-t.
- Bejöhetek? - nyitotta ki az ajtót az öcsém.
- Persze. Hoztál kávét?
- Igazából ez volt az ürügy, hogy bejöhessek. Történt mostanában valami? Nem fogod kitalálni, kivel találkoztam tegnap. Sugihara Takauji-val.
- Komolyan? Sikerült elkapnod? - felsóhajtottam és az újságommal, rácsaptam a fejére.
- Szerinted elkaptam te hülye?
- A reakciódból ítélve azt hiszem nem.
- El akartam kapni, de előrántott egy kést, nálam meg nem volt semmi amivel megvédhettem volna magam.
- Na és Ryota-kun, hogy reagált?
- Boldog volt, de Harumi elrángatta onnan. Megmondtam neki, hogy hagyja őket békén, de nem foglalkozott vele.
- Harumi-chan miért utálja őt ennyire?
- Arról nem beszélhetek. Megígértem Harumi-nak, hogy nem mondom el senkinek. Tényleg, készülj fel mert hamarosan nagybácsi leszel!
- Harumi-chan kisbabát vár?
- Igen, Non-chan, hamarosan kisbabánk lesz! Látnod kellett volna Ryota képét mikor Harumi elmondta. Szegénykém annyi rossz történik most, talán végre lesz egy kis nyugodtság ebben a káoszban.
- De bátyus, nem fog rámenni a kapcsolatotok erre az egészre?
- Remélem. Bár kétlem, hogy Harumi ne könnyebbülne meg, ha Takauji már nem fog többet zaklatni minket. - Na ebben nem voltam teljesen biztos. Remélem, hogy nem így lesz, de még túl korai bármi biztosat mondani ezzel kapcsolatban. Munka után egyenesen hazamentem. Alig vártam, hogy végre pihenhessek, erre azonban nem volt túl sok lehetőségem, ugyanis Mikoto-chan is ott volt nálunk.
- Megjöttem! - motyogtam és bementem a házba.
- Üdv itthon Shusaku! - Harumi mosolyától egyből minden kétségem elszállt. Tudtam, hogy nem érdekelné őt ez az egész mizéria, ő akkor is velem akar lenni.
- Mikoto-chan, te mit keresel itt?
- Ne haragudj, Harumi-chan hívott meg, hogy beszélgethessünk. De ha zavarok, akkor hazamegyek.
- Nem kell, maradj csak nyugodtan! - igyekeztem mosolyogni, hogy ne bántsam őt meg. - Ryota, hogy van?
- Nagyon jól, mindjárt le is hívom neked. Ryota, megjött a papa! - kiabált fel Harumi az emeletre, mire Ryota sebesen lefutott a lépcsőn.
- Papa, végre megjöttél! - oda futott hozzám, én pedig felkaptam és nyomtam egy puszit az arcára.
- Jó fiú voltál ugye?
- Igen, nagyon! Kérdezd csak meg a mamát! - mikor Ryota mamának nevezte Harumi-t, láttam, hogy Mikoto-chan szeme könnybe lábadt és elkezdtek folyni a könnyei. Egyszerre egy fojtogató érzés öntött el. Láttam, hogy még ha Mikoto-chan nem is akarja elfogadni Ryota-t mint fiát, mégis rosszul esik neki, hogy Harumi-t hívja mamának és nem őt. Ez nagyon megijesztett. Féltem, hogy meg fogja gondolni magát és akkor a tökéletes és boldog családról alkotott képem szépen lassan darabjaira hullik. - Hé, miért sír állandóan mindenki? - duzzogott Ryota és letörölte Mikoto-chan könnyeit.
- Ryota-ku, megengeded, hogy megöleljelek? - kérdezte félénken Mikoto-chan, mire Ryota bólintott egyet. Mikoto-chan átvette őt Harumi-tól és magához ölelte. Na bennem itt tört el valami és kiszaladtam a házból. Nem bírtam látni a jelenetet.
- Shu-chan, mi a baj? - suttogta Harumi a fülembe, mire magamhoz öleltem.
- Tudom, hogy önzőség, de nem akarom elveszíteni őt Harumi! Soha nem szerettem meg még senkit úgy, mint őt. Mi lesz ha vissza akarja őt kapni? Az anyja, joga van visszakövetelni.
- Az nem fog megtörténni Shusaku! Ryota a mi fiúnk és az is marad drágám. Ezért kérlek, próbálj meg megnyugodni! - nyomott egy puszit a homlokomra, mire igyekeztem elmosolyodni.
- Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek téged?
- Ahogyan én is téged drágám! - noha nem sikerült teljesen megnyugodnom, de azt hiszem muszáj lesz, ha nem akarom, hogy Ryota ezt lássa rajtam.
- De bátyus, nem fog rámenni a kapcsolatotok erre az egészre?
- Remélem. Bár kétlem, hogy Harumi ne könnyebbülne meg, ha Takauji már nem fog többet zaklatni minket. - Na ebben nem voltam teljesen biztos. Remélem, hogy nem így lesz, de még túl korai bármi biztosat mondani ezzel kapcsolatban. Munka után egyenesen hazamentem. Alig vártam, hogy végre pihenhessek, erre azonban nem volt túl sok lehetőségem, ugyanis Mikoto-chan is ott volt nálunk.
- Megjöttem! - motyogtam és bementem a házba.
- Üdv itthon Shusaku! - Harumi mosolyától egyből minden kétségem elszállt. Tudtam, hogy nem érdekelné őt ez az egész mizéria, ő akkor is velem akar lenni.
- Mikoto-chan, te mit keresel itt?
- Ne haragudj, Harumi-chan hívott meg, hogy beszélgethessünk. De ha zavarok, akkor hazamegyek.
- Nem kell, maradj csak nyugodtan! - igyekeztem mosolyogni, hogy ne bántsam őt meg. - Ryota, hogy van?
- Nagyon jól, mindjárt le is hívom neked. Ryota, megjött a papa! - kiabált fel Harumi az emeletre, mire Ryota sebesen lefutott a lépcsőn.
- Papa, végre megjöttél! - oda futott hozzám, én pedig felkaptam és nyomtam egy puszit az arcára.
- Jó fiú voltál ugye?
- Igen, nagyon! Kérdezd csak meg a mamát! - mikor Ryota mamának nevezte Harumi-t, láttam, hogy Mikoto-chan szeme könnybe lábadt és elkezdtek folyni a könnyei. Egyszerre egy fojtogató érzés öntött el. Láttam, hogy még ha Mikoto-chan nem is akarja elfogadni Ryota-t mint fiát, mégis rosszul esik neki, hogy Harumi-t hívja mamának és nem őt. Ez nagyon megijesztett. Féltem, hogy meg fogja gondolni magát és akkor a tökéletes és boldog családról alkotott képem szépen lassan darabjaira hullik. - Hé, miért sír állandóan mindenki? - duzzogott Ryota és letörölte Mikoto-chan könnyeit.
- Ryota-ku, megengeded, hogy megöleljelek? - kérdezte félénken Mikoto-chan, mire Ryota bólintott egyet. Mikoto-chan átvette őt Harumi-tól és magához ölelte. Na bennem itt tört el valami és kiszaladtam a házból. Nem bírtam látni a jelenetet.
- Shu-chan, mi a baj? - suttogta Harumi a fülembe, mire magamhoz öleltem.
- Tudom, hogy önzőség, de nem akarom elveszíteni őt Harumi! Soha nem szerettem meg még senkit úgy, mint őt. Mi lesz ha vissza akarja őt kapni? Az anyja, joga van visszakövetelni.
- Az nem fog megtörténni Shusaku! Ryota a mi fiúnk és az is marad drágám. Ezért kérlek, próbálj meg megnyugodni! - nyomott egy puszit a homlokomra, mire igyekeztem elmosolyodni.
- Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek téged?
- Ahogyan én is téged drágám! - noha nem sikerült teljesen megnyugodnom, de azt hiszem muszáj lesz, ha nem akarom, hogy Ryota ezt lássa rajtam.
Gyaaaaaa, nagyon cuki rész volt, még, ha egy kicsit szomorkás is. Tök jó, hogy már Harumi is úgy tekint Shu-ra, mint Ryota papájára. Elfogadta a tényt, hogy bizony Shu azt akarja. =)
VálaszTörlésÉs végül is, Shu-nak sajnos, nem sajnos igaza van. Mikotonak joga van a gyerekhez. Arra kíváncsi vagyok, ezek után, hogy reagálna Harumi, ha egyszer csak bejelentené, hogy felügyeleti jogot akar. Mármint, olyan határozottan kijelentette, hogy Ryotának ők a a szülei, kíváncsi lennék, hogy reagálna. Foggal-körömmel küzdene a gyerekért, vagy összetörve is, de beletörődne a dologba?
Elég sűrűn feltűnik mostanában az igazi anya és az apáról nem is beszélve. Kíváncsi leszek mi sül ki ebből a sűrű látogatásból.
VálaszTörlésCsak nem az fog történni, hogy Ryota anyja visszaköveteli őt? Rossz sejtésem van megint. Pedig már olyan szépen alakult a kis család.
VálaszTörlés