Nem tudtam Ryota mit fog reagálni arra, hogy épp a vérszerinti apja állt előtte. Csak remélni tudtam, hogy semmi gond nem lesz. Ryota egy ideig csak állt ott mellettem, majd elengedte a kabátomat és elmosolyodott.
- Éljen! Papa, végre visszajöttél! - belecsimpaszkodott Takauji lábába, ő pedig megpaskolta a fejét. A szívem szakadt meg, ahogy ezt végignéztem. Tudom, hogy az apja, de Takauji nem érdemli meg Ryota-t. Soha nem érdekelte, hogy mi van vele, akkor most miért akarja látni? Az egész dolog csak még rosszabb lett, mikor Harumi is megjelent.
- Shu-chan, gyere már! - mikor meglátta Takauji-t, teljesen ledöbbent.
- Mama nézd, a papa visszajött hozzánk! - láttam, hogy Harumi szeme könnybelábadt.
- Ryota, menjünk a kocsihoz!
- Miért sírsz mami? Nem örülsz, hogy a papa visszajött?
- Csak menjünk már! - felkapta Ryota-t és a kocsihoz sietett vele. Én még ott maradtam, hogy megmondhassam a magamét annak a féregnek.
- Na ide figyelj, hagyd békén a családomat, megértetted?
- A te családod? Mégis mióta a tiéd? Ő az én húgom és az én fiam! Az egyetlen, akinek nincs joga ott lenni, az te vagy!
- Miután elvettem Harumi-t, Ryota az én fiam lesz. Szóval azt ajánlom messziről kerüld el őket, megértetted? Egyébként is, neked jelenésed van a rendőrségen, vagy elfelejtetted, hogy mit műveltél a húgoddal és Mikoto-channal?
- Elmondta? Nahát milyen megható! Egyébként, vedd le rólam a mocskos kezed, ha jót akarsz magadnak! - előhúzott egy kést és végigsimította a kabátomon. Elengedtem, mire felnevetett
- Nahát, milyen gyáva valaki! Rendőr létedre, elég puhány vagy Shu-chan! - nem foglalkoztam vele, inkább a kocsihoz mentem. Harumi teljesen ki volt bukva, Ryota pedig nem szólt se hozzá, sem pedig hozzám. Beindítottam a kocsit és hazamentünk. Ryota rögtön a szobájába futott, Harumi pedig elsírta magát.
- Shusaku, miért kellett visszajönnie? Ryota most biztosan utál engem miatta!
- Dehogy utál, csak össze van zavarodva! Majd én beszélek vele, te csak nyugodj meg, jó? - bólintott, én pedig nyomtam egy puszit a homlokára és felmentem Ryota-hoz. - Bejöhetek? - nyitottam be a szobába.
- Persze Papa! - Ryota ott feküdt az ágyon és szomorúan bámulta a plafont.
- Mi a baj? Nem vagy túl vidám.
- A mama azért nem engedte, hogy az apukámmal legyek, mert rossz ember, ugye?
- Prücsök, ne gondold mindig a legrosszabbat! - az ölembe ültettem és nyomtam egy puszit a halántékára.
- Akkor miért nem beszélhettem az apukámmal? Magyarázd meg papa, jó?
- A mamád csak vigyázni akar rád. Hiszen az apád nem tudja miket szeretsz és miket nem, hogy mitől félsz és mitől vagy boldog! - Ryota bólintott és lehajtotta a fejét. - Hidd el, az anyukád nem akar rosszat neked csak félt téged, hiszen nem tudod milyen ember. Lehet, hogy rossz ember, de az is lehet, hogy nem. Ne mamát hibáztasd, amiért meg akar téged védeni!
- Oké papa! Lemegyünk a mamához? - felvettem és lementünk Harumi-hoz, aki már viszonylag nyugodt volt. - Mama! - szaladt oda Harumi-hoz és belemászott az ölébe. Harumi magához ölelte és megpuszilta. - Nagyon haragszol rám Mama?
- Dehogy haragszok rád kicsim! Csak nagyob féltem, hogy valami bajod esik!
- Ha szeretnéd nem beszélek többet az apukámmal jó? A papa elmondta, hogy az apukám úgyse ismer engem.
- Ugye tudod, hogy mennyire szeretlek téged? Soha nem akarlak elveszíteni!
- De hát nem fogsz mama! A papa meg én mindig itt leszünk, ugye papa? - bólintottam és leültem melléjük.
- Na jó, most, hogy ezt megbeszéltük, mondok én is valamit. Ryota, azt hiszem hamarabb valóra fog válni amit kívántál, mint gondoltad volna.
- Ezt azt jelenti, hogy... - szóltam közbe.
- Kisbabát várok. Ryota lesz egy kistestvéred! - Ryota mosolya olyan széles lett, hogy attól féltem kiszakad a szája.
- Hurrá! Úgy örülök, végre lesz egy kistestvérem! Papa, hallottad ugye? Lesz egy kistestvérem! - a nyakamba csimpaszkodott úgy, hogy majdnem megfojtott.
- Ryota, hagyd békén a papát még a végén megfojtod! - nevetett Harumi és leszedte rólam a kis törpét. Miután Ryota elaludt, végre kettesben is beszélhettünk.
- Szóval emiatt kell később összeházasodnunk?
- Ne haragudj, de nem voltam biztos abban, hogy tényleg terhes vagyok-e ezért elmentem az orvoshoz aki megerősítette.
- Ezt alig hiszem el! Lesz egy kisbabánk Harumi!
- Igen végre ha akarnának se tudnának elválasztani minket! - magamhoz húztam és megcsókoltam. Igaza volt Harumi-nak. Végre senki és semmi nem választhatott el minket egymástól.
- Akkor miért nem beszélhettem az apukámmal? Magyarázd meg papa, jó?
- A mamád csak vigyázni akar rád. Hiszen az apád nem tudja miket szeretsz és miket nem, hogy mitől félsz és mitől vagy boldog! - Ryota bólintott és lehajtotta a fejét. - Hidd el, az anyukád nem akar rosszat neked csak félt téged, hiszen nem tudod milyen ember. Lehet, hogy rossz ember, de az is lehet, hogy nem. Ne mamát hibáztasd, amiért meg akar téged védeni!
- Oké papa! Lemegyünk a mamához? - felvettem és lementünk Harumi-hoz, aki már viszonylag nyugodt volt. - Mama! - szaladt oda Harumi-hoz és belemászott az ölébe. Harumi magához ölelte és megpuszilta. - Nagyon haragszol rám Mama?
- Dehogy haragszok rád kicsim! Csak nagyob féltem, hogy valami bajod esik!
- Ha szeretnéd nem beszélek többet az apukámmal jó? A papa elmondta, hogy az apukám úgyse ismer engem.
- Ugye tudod, hogy mennyire szeretlek téged? Soha nem akarlak elveszíteni!
- De hát nem fogsz mama! A papa meg én mindig itt leszünk, ugye papa? - bólintottam és leültem melléjük.
- Na jó, most, hogy ezt megbeszéltük, mondok én is valamit. Ryota, azt hiszem hamarabb valóra fog válni amit kívántál, mint gondoltad volna.
- Ezt azt jelenti, hogy... - szóltam közbe.
- Kisbabát várok. Ryota lesz egy kistestvéred! - Ryota mosolya olyan széles lett, hogy attól féltem kiszakad a szája.
- Hurrá! Úgy örülök, végre lesz egy kistestvérem! Papa, hallottad ugye? Lesz egy kistestvérem! - a nyakamba csimpaszkodott úgy, hogy majdnem megfojtott.
- Ryota, hagyd békén a papát még a végén megfojtod! - nevetett Harumi és leszedte rólam a kis törpét. Miután Ryota elaludt, végre kettesben is beszélhettünk.
- Szóval emiatt kell később összeházasodnunk?
- Ne haragudj, de nem voltam biztos abban, hogy tényleg terhes vagyok-e ezért elmentem az orvoshoz aki megerősítette.
- Ezt alig hiszem el! Lesz egy kisbabánk Harumi!
- Igen végre ha akarnának se tudnának elválasztani minket! - magamhoz húztam és megcsókoltam. Igaza volt Harumi-nak. Végre senki és semmi nem választhatott el minket egymástól.
Oké, haladjunk sorban... Én komolyan azt hittem Shu-chan a torkának ugrik annak a mocsoknak, hogy megvédje Ryotát. Szegény kölyök olyan ártatlan és naiv még. Csak örül az apukájának. Amúgy örömmel láttam, hogy az eredetileg tervezetthez képest jól belenyúltál a dologba. Azt azért szeretném majd olvasni, amint a kölyök ellentmondást nem tűrően közli, hogy neki Harumi és Shu a szülei.
VálaszTörlésAlso, hová lett a Ryotás rajzolós jelenet? :D Cuki lett volna pedig, mert ugye kölyök nem arról híres, hogy bármit magában tud tartani. Mindenesetre végre egy kis öröm is ári ezt a hármast =)
Ez nagyon aranyos volt ahogy a gyerekkel meg beszélte a dolgot és helyre hozta a kis lelkivilágát. Egy kicsit rendőrhöz képest mulyának tartom a fiút valahogy tiszteletet parancsolónak kellene lennie szerintem. De a vége boldogan zárult.
VálaszTörlésIgazi dráma zajlott le most. Úgy féltem, hogy valamit tesz velük Takauji. Kistesó születik, éljen! Boldogság van,csak valaki el ne rontsa.
VálaszTörlés