22.rész

Már egy hét telt el azóta, hogy Harumi bevallotta, mit tett vele az a mocsok, aki a bátyának meri magát nevezni. Azóta képtelen voltam bemenni az irodába dolgozni, jóformán el sem mozdultam Harumi mellől. Szerencsére sikerült jó ürügyet találnom, így a főnök úgy engedett el szabadságra, hogy nem kellett neki elmondanom az igazat. Harumi a lelkemre kötötte, hogy nem mondom ezt el senkinek, mert nem akarja hogy ez véletlenül Ryota fülébe is eljusson. Ő ehhez még túl kicsi, könnyen félreértheti és félni fog, ezt pedig egyikünk sem akarja. Szerencsére Harumi viszonylag jól viseli a dolgot, ami kicsit megijeszt. Nem akarom, hogy ennyire magában tartsa a dolgot és belülről eméssze fel ez az egész. Ryota könnyen elfogadta, hogy Harumi nem a vér szerinti anyja, aminek nagyon örülök, mert így nem kell tartanom attól, hogy elveszíthetjük őt. Harumi az eset óta nagyon feszült és úgy érzem igyekszik elfojtani az érzéseit, aminek féle nem lesz jó vége. Nem akarom, hogy minden egyszerre robbanjon ki belőle, mert az nem tenne jót se neki, se a babának. Épp Ryota-val játszottam a nappaliban, mikor lejött Harumi.
- Csináljak reggelit? Vagy szeretnél még pihenni?
- Shusaku köszönöm, hogy segíteni akarsz de most az lenne a legjobb ha kicsit békén hagynál.
- Harumi, én csak nem szeretném, ha magadba fordulnál. Ha elfojtod magadban, azzal nem oldasz meg semmit! - látszott, hogy alaposan felhúzta magát, szóval jobbnak láttam, ha inkább csöndben maradok.
- Miért nem tudod megérteni, hogy szeretnék egy kis személyes teret? Ha folyton ott lihegsz a nyakamba, sosem fogok tudni megnyugodni! - látszott, hogy nagyon ideges én pedig rögtön megbántam amiért egyáltalán hozzászóltam.
- Rendben, ne aggódj nem foglak többet kérdezgetni. Elviszem Ryota-t az anyámhoz, én pedig elmegyek Hayato-hoz te pedig maradj csak egyedül! - felkaptam Ryotat és otthagytuk Harumi-t. Igyekeztem lenyugodni, miközben forrt bennem a düh. Értem én, hogy rosszul van de ha elfolytja akkor sosem fog tudni túllépni a dolgon.
- Papa, a mama és te most el fogtok válni? Nem szeretném ha rosszban lennétek! - nézett rám nagy szemekkel Ryota, mire megsimogattam a fejét.
- A mamának csak egy kicsit pihennie kell, ne aggódj, ettől még ugyanúgy szeretjük egymást! - végül Ryota-t az anyámnál hagytam, aminek a kölyök nagyon örült, én pedig úgy döntöttem felhívom Hayato-t. Kicsit tartottam tőle, elvégre már nagyon rég nem beszéltünk egymással. Szerencsére belement, hogy találkozzunk, aminek nagyon örültem. Abban a bárban találkoztunk, ahová gyakran jártunk egy csak mi ketten. Mikor Hayato meglátott engem, a nyakamba vetette magát.
- Shu-chan, annyira örülök, hogy újra láthatlak! Már azt hittem sosem fogunk újra találkozni! - láttam rajta, hogy nagyon bántotta amiért eddig nem beszéltünk. Bántam,. hogy nem hívtam fel korábban.
- Ne haragudj rám Hayato, csak tudod annyi dolog történt mostanában, jók is és rosszak is, hogy azt el sem hinnéd.
- Akkor mi lenne, ha elmesélnéd? - így hát belekezdtem és csak meséltem. Attól kezdve, hogy mit tett velem Hana, egészen addig ami Harumi-val történt. Tudom megígértem neki, hogy senkinek se beszélek róla, de muszáj volt valakinek kiöntenem a szívemet és Hayato-nál jobb személyt nem találhattam volna.
- Ez az egész borzasztó Shu-chan. Szegény Harumi-chan biztos nem lehet könnyű neki.
- Ne is mond. Ma összevesztem vele, mert nem hajlandó megnyílni és emiatt folyton ideges. Szerinted mégis mit kéne tennem?
- Talán ahelyett, hogy a saját érveidre hallgatsz, gondolnod kéne az ő érzéseire is. A nők akikkel ez történik nagyon magukba zárkóznak és nem szívesen beszélnek a történtekről. Adnod kell neki egy kis teret, hogy képes legyen először magában megemészteni a dolgokat.
- Ezt tudom, de mégis segíteni szeretnék neki Hayato!
- De azzal nem segítesz, ha folyton felhozod a témát. Neki most az kell, hogy valamivel eltereld a figyelmét. Azt mondtad már megkérted a kezét nem? Akkor mi lenne ha lefoglalnád őt azzal, hogy kezdje el szervezni az esküvőtöket. Meglásd sokkal könnyebb lesz neki, ha valamivel eltereli a figyelmét.
- Miért van az, hogy te mindent jobban tudsz nálam? - nyafogtam, mire Hayato felnevetett.
- Mert ez a dolgom, Shu-chan! Na jó most menj és beszélj Harumi-channal, aztán hívj fel és mond el hogy ment! - így is tettem. Mikor hazamentem, meg volt terítve az asztal, Harumi pedig ott ücsörgött az egyik széken.
- Shu-chan, annyira jó hogy hazajöttél! - odafutott hozzám és megölelt.
- Mi folyik itt Harumi?
- Ne haragudj amiért olyan durván viselkedtem veled. Csak tudod úgy éreztem, hogy mivel a bátyám bemocskolt, így már nem is...-nem hagytam, hogy befejezze, inkább magamhoz öleltem.
- Azt hitted így már nem kellenél nekem? - bólintott, mire elmosolyodtam.
- Kis buta, ez sosem fordulhat elő. Számomra még mindig ugyanolyan tiszta vagy, mint eddig. De legközelebb kérlek bízz bennem, hisz tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz! Figyelj csak, mi lenne ha elkezdenénk szervezni az esküvőnket? Talán az majd kikapcsol minket. Aztán majd meglátjuk meddig jutunk vele.
- Ez jó ötlet Shu-chan. Tényleg, Ryota hol van?
- Ne aggódj miatta, az anyám vigyázz rá. Most inkább magunkkal törődjünk, jó? - bólintott, mire magamhoz húztam és megcsókoltam. Azt hiszem ezentúl majd jobban megbízunk a másikban és nem lesz több gondunk ezzel a helyzettel.