11.rész

Egy hét telt el azóta, hogy kiengedtek a kórházból. Mondhatjuk úgyis, hogy minden visszatért a normális kerékvágásba, leszámítva azt, hogy nem mehettem vissza dolgozni. Ez viszont nem jelentette azt, hogy nem dolgoztam továbbra is. Ugyanis én leszek ma a korona tanú Hana ügyében, akit sikerült elfogniuk. Kicsit tartok attól, hogy megússza ezt az egészet. Harumi segített nekem a készülődésben.
- Nagyon izgulsz, Shusaku?
- Csak egy kicsit. Félek, hogy már megint megússza!
- Ne aggódj, biztosan minden rendben lesz! - nyomott egy puszit az arcomra, mire elmosolyodtam. Örültem, hogy a történtek ellenére is mellettem maradt. Ha ő és Ryota nem lennének, biztosan nem bírnám ki ezt az egészet. Miután elkészültem, már csak a nővéremre vártunk. Ő lesz az ügyvédem, benne ugyanis maximálisan megbízok. Nagyon profi, szóval biztos vagyok benne, hogy ezt az ügyet is meg fogja nyerni. Ma csak az anyám fog elkísérni, ugyanis Ryota-nak ma nincs óvoda, ezért Harumi mellette akart lenni, nem akarta most másra hagyni őt. Viszont megígértette velem, hogy a tárgyalás után rögtön felhívom és elmesélek neki mindent. Ez lesz az utolsó tárgyalás, ugyanis szerencsére már a bíró kezébe került a biztonsági kamera felvétele, amin Hana mindent bevall nekem. Az öccse és a mostoha meggyilkolását, valamit a balesetemet is. Remélem ezek után már tényleg bolondok házába kerül és nem fogják megint futni hagyni. Miután a nővérem megérkezett, el is indultunk a bíróságra. Meglepett, mikor Haruka azt mondta, apa és Reiji is ott lesznek. Nem számítottam rá, hogy tényleg komolyan gondolták ezt az egész egy család vagyunk dolgot. Miután megérkeztük, már csak a tárgyalás kezdetére vártunk.
- Senpai! - hallottam meg Ozeki hangját.
- Ozeki, te meg, hogy kerülsz ide?
- Azért jöttem, mert támogatni szeretném magát! - őszintén, ez a srác mindig meglep engem a ragaszkodásával. Mintha akarna tőlem valamit, de fogalmam sincs, hogy mit.
- Nos köszönöm, de igazán nem kellett volna.
- Hé újonc! Rakd arrébb a fenekedet, beszélnem kell az öcsémmel! - szólt rá szigorúan a nővérem szegény Ozeki-re, majd leült mellém. - Jól figyelj! Törekedj arra, hogy semmi olyat ne mondj, amit felhasználhatnak ellened!
- Haruka, rendőr vagyok, tudom, hogy mit szabad mondanom és mit nem!
- Az lehet, de most sokkal sebezhetőbb vagy. Mielőtt letagadnád, Harumi-chan mesélte, hogy a múltkor mennyire kiborultál, mikor használnod kellett a fehér botot! - kit álltatok, teljesen igaza van. Még ha igyekszek is keménynek mutatni magamat, akkor is sebezhető vagyok. Biztos, hogy ezt Hana ki is fogja használni, de akkor én tuti ott fogok bőgni mint valami kisgyerek. Most eléggé labilis vagyok. Az egyik pillanatban még azt mondom, semmi gond, a másikban pedig a sarokban sírok, mert nem tehetek semmi, hogy visszakapjam a látásomat. Lassacskán el is kezdődött a tárgyalás. Először Hana-t hallgatták ki. Nem meglepő módon, ijesztően vihogott, mint akinek teljesen elmentek otthonról. Kicsit meg is ijedtem tőle. Ugyanakkor tagadta, hogy ő ölte volna meg az öccsét. Nyilván mindenki tudta az igazat, szóval senki sem döbbent meg a hallottaktól. Hana kikérdezése után én következtem. Ozeki kísért oda a tanúk padjára, majd miután megígértem, hogy csak az igazat fogom mondani, neki is kezdtünk.
- Kitazawa-san, igaz az, hogy magára lett bízva Midori Shota gyilkosságának az ügye?
- Igen. Az első számú gyanúsítottunk akkor a fiú mostoha testvére volt.
- Állt bármiféle kapcsolatban a gyanúsítottal?
- Hana az csoporttársam volt az egyetemen. De nem igazán álltunk közel egymáshoz.
- Még egy kérdés: Volt valami előzménye, annak, hogy a vádlott ilyet követett el? - most mégis mit tegyek? Mondjam el az igazat, hisz az nagyon kínos lenne. De megígértem, hogy csak az igazat fogom mondani.
- Igen, volt. Néhány nappal az eset előtt, Hana tett nekem egy ajánlatot. Ha lefekszem vele, akkor elárulja hol van a mostoha anyja. Én visszautasítottam kétszer is, ezért tette meg, mert nem akartam vele lenni! - a teremben nagy zsibaj támadt, senki sem akarta felfogni, amit az előbb mondtam, pedig ez volt az igazság.
- Nincs több kérdésem, bíró úr! - végül a nővérem is kérdezett még pár dolgot, Hana-tól és tőlem is. Már alig vártam, hogy vége legyen ennek az egésznek és hazamehessek. Már kezdtem elfelejteni, mire is kért meg engem Hana, erre tessék, most fel kellett hozzam az egészet. Nagyon kínos, hogy bárki is ilyet kér tőlem. Pedig én soha senkinek se mondanék igent erre. Visszavonultunk, míg kihirdették az ítéletet.
- Shu-chan, minden rendben? - kérdezte az anyám, mire megráztam a fejem.
- Semmi sincs rendben anya! Olyan kínos volt ez az egész tárgyalás. Miért nem lehet egyszerűen csak diliházba csukni és békén hagyni engem végre? Már nagyon elegem van!
- Fiam, hiszen rendőr vagy, te is tudod, hogyan megy ez! - hallottam meg apám hangját.
- Igen, de miért kell mindig mindent a törvény szerint tenni? Ebben az esetben miért nem lehetett kivételt tenni?
- Shu-chan, nyugodj már meg! Ha felidegesíted magad, attól semmi sem lesz jobb! - igaza volt anyámnak, de már elegem volt az egészből. Csak haza akartam menni Harumi-hoz és Ryota-hoz, hogy velük legyek, mert mellettük tényleg boldognak érzem magam.
- Senpai, mondanom kell magának valami nagyon fontosat!
- Ozeki, ne haragudj, de most nem jó az időzítés, majd máskor megbeszéljük!
- Nem, ezt most kell elmondanom. Senpai, én a maga.... - nem tudta befejezni, mert következett az ítélet hirdetés. Ahogyan reméltem, Hana-t pszichiátriai kezelésre ítélték, vagyis hosszú éveket fog majd egy bolondok házában tölteni. Ennél jobb büntetést nem is adhattak volna neki. A börtön nem lett volna megoldás a problémáira. Egy kicsit megkönnyebbülve hagytuk el a bíróságot.
- Hé Ozeki, mit akartál mondani nekem? Azt mondtad nagyon fontos.
- Senpai, tudnia kell, miért lettem rendőr.
- Csak ennyi? Ezt majd otthon elmeséled. Meghívlak egy sörre, rendben?
- Nem érti, ez nem várhat, bár azt a sört szívesen elfogadom. Említettem már, hogy örökbe fogadtak engem.
- Igen, az első napodon említetted, de ez most, hogy jön ide?
- Igazából, mielőtt eldöntöttem, hogy rendőr leszek, kapcsolatba léptem a szülő anyámmal, aki elárulta, hogy van egy bátyám, aki rendőrként dolgozik, ezért is jöttem ide, hogy a közelében legyek! - szóval a bátya rendőr? De mégis ki lehet az? Kikuchi és Kurosaki túl tapasztalatlanok ahhoz, hogy Ozeki így beszéljen róluk.
- Tényleg, na és ki a bátyád?
- Ön az Senpai! Maga az én bátyám! - hirtelen szóhoz sem jutottam. Szóval született egy öcsém és az anyám képes volt ezt eltitkolni előlem?
- Nem, ez kizárt! Ha az öcsém lennél, akkor, az anyám már mesélt volna rólad! Ő nem titkolna el előlem egy ilyen dolgot!
- Shu-chan, hidd el nem volt más választásom. Még túl kicsi voltál és nem értetted volna meg az egészet!
- Jogom lett volna tudni róla! Tudod, hogy mit érzek most? Miattad mindenből kimaradtunk! Már azt is kétlem, hogy csak azért hagytál ott az apáméknál, mert gondok voltak a fejeddel. Szerintem egyszerűen csak tőlem is meg akartál szabadulni! - kiáltottam, majd elrohantam. Fogalmam sem volt, merre megyek, de nem akartam a közelükben lenni.
- Vigyázz! - hallottam meg Ozeki hangját, majd éreztem, hogy valaki a földre lök engem. Hallottam mellettünk elsuhanni egy autót.
- Megmentettél, Ozeki!
- Még szép, hiszen a bátyám vagy, nem számít mi történt eddig, a lényegen nem fog változtatni! Csak azért jöttem ide, hogy megismerjelek!
- Hihetetlen. Először azt tudom meg, hogy a testvéreim anyja azért halt meg, mert én megszülettem, most meg az is kiderül, hogy van egy testvérem. Ozeki, ugye tudod, hogy ezt még fel kell dolgozzam. Persze örülök, de még össze kell szednem a gondolataimat.
- Ne aggódj, annyi időnk van amennyit csak akarsz! - elmosolyodtam, majd úgy döntöttem inkább vele megyek haza. Út közben volt esélyünk beszélgetni is úgy, ahogyan eddig még sosem. Miután megérkeztünk, Ryota rögtön rám vetette magát.
- Papa, végre megjöttél! - leguggoltam hozzá, hogy megölelhessem. - Mama, Ozeki bácsi is itt van! - kiabálta Harumi-nak.
- Hé Ryota, Ozeki valóban a nagybátyád, de ez titok, rendben?
- Titok? Akkor nem szabad elmondanom a mamának se? Ez nem ér, hiszen ez jó dolog nem? Tényleg, nekem mikor lesz kistestvérem papa?
- Ryota, hagyd Shusaku-t, hiszen csak most jött meg!
- Rendben, mami, szóval nem lesz kistestvérem! - hallottam a hangján, hogy igen csak elszomorodott.
- Figyelj, ha rá tudod venni az anyukádat, akkor lehet kistestvéred! - kacsintottam egyet, mire Ryota hangos éljenzésben tört ki.
- Ozeki-kun, örülök, hogy te is itt vagy, ülj le mindjárt kész az ebéd!
- Köszönöm a meghívást! Azt hiszem, hogy lesz miről beszélgetni a bátyámmal!
- A micsodáddal? Shusaku, mégis mi folyik itt?
- Harumi, Ozeki az öcsém, el tudod hinni? Remélem ezek után, már nem lesz semmilyen meglepetés! - elnevettük magunkat, majd leültünk enni. Kicsit furcsa lesz megszokni, hogy van egy öcsém is, de Ozeki-t ismerve, azt hiszem nem lesz semmi gond.