13.rész

Nagyon meglepett, amit Harumi mondott nekem. Hisz néhány órája még azt mondta nekem, hogy még várni akar ezzel, mert nem érzi késznek magát erre.

- Na és mi lett azzal, hogy félsz?

- Igen, de ha arra gondolok, hogy mennyiszer bizonyítottad már, hogy tényleg szeretsz engem és nem fogsz kihasználni rájöttem, hogy nem szabad félnem ettől, mert az a múlt és a jelen te vagy Shusaku!

- Biztos vagy benne, hogy ezt akarod?

- Igen, soha nem voltam még ilyen biztos semmiben sem!

- Akkor mi lenne ha segítenél felállni? - elnevettem magam, mire Harumi megfogta a kezem és felállított.
- Harumi, nem zavar, hogy vak vagyok? Nem vagyok biztos benne, hogy jól éreznéd magad velem!
- Ne izgulj már Shusaku, csak lazíts! - végül felmentünk a szobába. Harumi megfogta a kezemet és a derekára helyezte. Feljebb csúsztattam a kezem, míg el nem értem a blúzának a gombjait. A számra tapasztotta az ajkait, amíg én csók közben óvatosan kigomboltam a blúzának a gombjait. A csókunk kezdett egyre inkább szenvedélyesebb lenni, míg a végén már csak úgy faltuk egymás ajkát. Harumi húzott maga után, míg rá nem estünk az ágyra. Végre minden akadály elhárult, ami eddig köztünk volt és egy csodás estét töltöttünk el együtt.
- Harumi, biztosan nem bántad meg a dolgot? Hisz azt mondtad, nagyon félsz!
- Tudom, de jobban féltem attól, hogy emiatt elveszítelek.
- Hisz mondtam már, hogy tudok várni!
- Igen, de én már nem! Ha ez így ment volna, a végén elhidegültünk volna egymástól és ezt nem akartam! Viszont nem bántam meg, mert csodálatos volt és már egyáltalán nem bánnám, ha minden esténk ilyen csodás lenne! - elmosolyodtam és megcsókoltam. Boldog voltam, amiért az esténk a végére mégis csak jól alakult.

*Másnap*

Másnap reggel már boldogan ébredtem fel. Bár kicsit még mindig azt érzem, nem érdemlem meg ezt a sok jót, de már nem nyomaszt az egész. Harumi-nak ma be kellett mennie dolgozni, ezért én vigyáztam ma Ryota-ra. Ezzel csak annyi a probléma, hogy mivel nem látok, nem nagyon tudok figyelni rá. Viszont sikerült olyan programot kitalálnom mára, amivel garantáltan magam mellett tarthatom, így remélem, semmi gond nem lesz. Miután felkeltem, kikeltem az ágyból és a konyhába mentem.
- Jó reggelt, papa! - Hallottam meg Ryota vidám hangját.
- Anyukád már el is ment dolgozni?
- Igen, most ment el. Csináltam neked is kakaót papa, hogy jó kedved legyen! - segített nekem leülni majd a kezembe nyomta, a még meleg bögrét.
- Mióta vagy ennyire önálló?
- Mióta beteg a szemed! Szeretnék segíteni neked, szóval a mami megtanította, hogy kell kakaót csinálni. Mostantól majd én fogom csinálni neked a kakaót, jó papa?
- Nagyon szeretlek, ugye tudod?
- Igen papa, én is téged! - erre belemászott az ölembe és nyomott egy puszit az arcomra. Úgy döntöttem hagyom, hogy segítsen nekem, mert a hangján hallatszott, milyen boldog tőle. Megetetett, segített nekem a kanapéhoz menni, meg ilyenek.
- Na jó picur, a mama azt mondta, hogy csinált nekünk mára ebédet, szóval ezzel nem kell foglalkozzunk. Mit szeretnél, mit csináljunk?
- Én leszek a rajzoló és te leszel a modell, jó papa?
- Hmm nem hinném, hogy jó modell lenne belőlem!
- De igen, mert te vagy a legmenőbb apuka az egész világon! - elnevettem magam, ugyanis nagyon jól esett ez a kijelentés, hisz nem is vagyok az apja. Szóval amíg Ryota épp engem készült lerajzolni, addig én felelevenítettem a tegnap éjszakát, amit garantáltan sosem fogok elfelejteni. - Kész van papa! - zökkentett ki Ryota a gondolat világomból.
- Biztosan nagyon szép, kár hogy nem láthatom, milyen szépet rajzoltál!
- Ez nem igazság, Ryota már megin buta volt. Ne haragudj papa! - hallatszott a hangján, hogy mindjárt sírni fog, ezért felvettem és magamhoz öleltem.
- Szerinted képes lennék haragudni, az én kis őrangyalomra? - elkezdtem csiklandozni, mire édes hangon felkacagott. Ezek után igyekeztünk olyan elfoglaltságot találni, amihez nem kellettek a szemeim. Ez eléggé lecsökkentette a listát, így jobbára csak meséltem neki, illetve Ryota rengeteget kérdezett arról, hogy mi egy rendőr feladata. Azt mondta ő is rendőr akar lenni, mint én, ezért kérdezett ennyit. Persze most még ezt mondja, de mikor felnő, biztosan meggondolja majd magát. Ezek után megebédeltünk és lefektettem Ryota-t, mert kezdődött a délutáni csendes pihenője. Addig én is igyekeztem pihenni egy kicsit. Bevallom sokkal nehezebb gyereket nevelni, mint azt gondoltam, főleg így vakon. A pihenő végeztével le akartam menni a lépcsőn, de nem úgy sikerült ahogy szerettem volna. Éreztem egy apró lökést a hátamon, amitől elvesztettem az egyensúlyomat és onnantól se kép se hang nem volt.
Mikor legközelebb felébredtem, fogalmam sem volt, hol voltam.
- Shusaku, jól érzed magad?
- Harumi? Mi történt velem? Nem emlékszem semmire! - nyöszörögtem és fel akartam kelni, de túl gyenge voltam hozzá.
- Tudod, Ryota kicsit meglökött, mikor szaladt le a lépcsőn és leestél. Egy kicsit beverted a fejed, azt mondta az orvos, de ne aggódj, nem lett semmi komoly baj.
- Ryota hol van?
- Kicsit félt, hogy megharagudtál rá, ezért kint maradt inkább. Kérlek, ne haragudj rá, nem szándékosan tette!
- Már, hogy haragudnék rá? Hiszen a gyerekek mind ilyen kis szelesek, egyébként is véletlen volt. Elvinnél hozzá? Szeretnék beszélni vele! - segített felkelni és kivitt engem a teraszra, majd visszament a szobába.
- Papa, te vagy az?
- Miért nem akarsz beszélni velem, picur? Azt hittem, hogy szeretsz engem!
- Igen, de nem érdemellek meg papa, mert miattam ütötted meg a fejedet! - elsírta magát és a lábamba csimpaszkodott. - Papa, ne haragudj, megígérem, hogy ezentúl jó kisfiú leszek, csak ne haragudj rám, jó? - leguggoltam és magamhoz öleltem.
- Annyira szeretlek téged, szóval nincs okom haragudni rád! Különben is, ha te nem lennél, mégis ki csinálna nekem kakaót?
- Akkor csinálhatok neked sokszor kakaót?
- Annyit csinálhatsz, amennyit szeretnél! Ryota, tényleg azt szeretnéd, ha én lennék az apukád?
- De hiszen már az vagy, mert a mama szeret téged és te is a mamát, ugye?
- Igen és szeretném majd feleségül is venni, majd egy kicsit később, oké?
- Éljen! - kiáltott fel és szorosan megölelt.
- Na jó, de most segítened kell visszamenni! - megfogta a kezem és visszavezetett a szobába.
- Na, sikerült megbeszélnetek a dolgot? - kérdezte jókedvűen Harumi.
- Mama, képzeld a papa azt mondta el akar venni téged feleségül! - olyan vörös lettem mint a paradicsom. Hiába ez a kölyök egyszerűen hihetetlen.
- Azt mondtam, hogy majd később, tudom, hogy még túl korai! - hebegtem és egyre vörösebb lettem közben.
- Akkor azt ajánlom, ne várattas meg sokáig! - a nyakam köré kulcsolta a kezét és egy csókot nyomott a számra. Azt hiszem ez egy igen tanulságos élmény volt mindannyiunknak és Ryota-val is közelebb kerültünk egymáshoz.