14.rész

Szerencsére nem kellett túl sokáig a kórházban lennünk. Ryota valamelyest megnyugodott és már nem emésztette magát az apró balesetem miatt. Most Harumi-val teszünk egy kis sétát, ugyanis az idő most pont alkalmas erre. Úgy döntöttem kicsit elkezdem őt faggatni a testvéréről, hogy biztos legyek abban, nem fog Ryota közelébe menni, ha egyszer megjelenne.

- Hé Harumi, mesélnél nekem a bátyádról?

- Miért érdekel téged? - hallatszott a hangján, hogy elég ideges lett a kérdésemtől.

- Csak mert ő Ryota apja és szeretném megismerni! Kérlek Harumi, hisz egyszer majd egy család leszünk és nem akarok egész végig tudatlanságban élni!

- Rendben van, elmondom. Takauji mindig felelőtlen fiú volt és már gyerekként is sok rosszba belekeveredett. Persze a szüleink előtt mindig játszotta a jó fiút. Aztán egy nap megerőszakolt egy lányt és utána menekülőre fogta a dolgot, mert valaki feljelentette őt! - ahogyan hallgattam Harumi-t, elfogott az undor. Mindig is gyűlöltem az ilyen embereket és nem nyugtatott meg, hogy Ryota egy ilyen ember fia.

- Na és ismerted aki feljelentette?

- Igen, mert én voltam! Nem azért nevelem Ryota-t mert a szüleim kényszerítettek rá, valójában nem is tudják, hogy van egy unokájuk!

- De én ezt nem értem? Magyarázd meg Harumi!

- Legyen elég most ennyi, Shusaku! Majd egyszer elmondom a teljes igazságot, de kérlek most legyen elég!

- Ne haragudj, nem akartalak megbántani. Inkább menjünk és sétáljunk tovább, az jót fog tenni! - elmosolyodtam, majd folytattuk a sétát. Mondjuk a hallottak után elég rosszul éreztem magam, elvégre mégis csak mocskos dolgok derültek ki szegény kis törpe apjáról. Még nagyban sétáltunk, mikor Harumi felkiáltott.

- Mikoto-chan? - hirtelen mindketten megálltunk.

- Harumi-chan, te vagy az? - női magassarkú kopogását hallottam meg.

- Ki az a Mikoto, Harumi? - súgtam a fülébe.

- Ő Ryota édesanyja! - hirtelen az összes vér kiszaladt belőlem. Ez nem lehet igaz, nem akarom, hogy elvegye őt tőlünk!

- Namiki Mikoto vagyok! - gyengéden megfogta a kezem, mire igyekeztem mosolyogni.

- Kitazawa Shusaku vagyok!

- Shusaku a barátom, Mikoto-chan, ő tudja, hogy Takauji-nak és neked van egy fiatok.

- Komolyan? Akkor nincs kedvetek velem jönni? Épp beakarok adni néhány papírt, hogy minden jogomról lemondjak ami a kisfiúval kapcsolatos.

- Miért nem akarsz tudni a fiadról? - szóltam közbe.

- Hát mert amikor lemondtam róla, túl fiatal voltam és még nem álltam készen egy gyerekre és most se érzem, hogy alkalmas lennék anyának! - hallottam a hangján, hogy hazudik és ez eléggé megmozgatta a gondolataimat. Biztosan történnie kellett valaminek, amiért eldobta magától Ryota-t. De vajon mi a fene történhetett?
- Mikoto-chan, elmondanád hogy nézel ki? Talán könnyebb lenne magam elé képzeljelek!
- Úgy érted, hogy nem látsz? - bólintottam, mire megfogta a kezem. - Hát hosszú világosbarna hajam van és barna szemeim. Elég magas is vagyok és épp egy hosszú fekete szoknyában és virágos blúzban vagyok! - bólintottam, majd elindultunk. Harumi és Mikoto-chan közben jól elbeszélgettek, de nekem továbbra se tudott kimenni a fejemből Harumi bátya. Addig élek kiderítem mégis mit tett, amiért Mikoto-chan lemondott egy olyan cukorfalatról, mint Ryota. Ahogy haladtunk tovább, egy ismerős hang ütötte meg a fülem.
- Shu-chan!
- Shohei? - Kino Shohei az osztálytársam volt a középiskolában és Hayato mellett, a legjobb barátom. Mondjuk már elég rég nem hallottam róla egészen mostanáig.
- El sem hiszem, hogy te vagy! Ember, mi van veled?
- Igazából az a helyzet, hogy nem látlak Shohei! Tudod volt egy balesetem és megvakultam.
- Ez hihetetlen! Miért nem hívtál fel?
- Tudtommal te se kerestél engem soha!
- Bocsi, de annyira el vagyok havazva, annyi örökbefogadást kell intézzek!
- Szóval akkor ezzel foglalkozol?
- Igen, fárasztó munka, de nagyon megéri. Na és te rendőr lettél, ahogy akartad?
- Nos igen, de az már nem lényeges, hisz vakon úgyse dolgozhatok. Ha már itt vagyunk, szeretnék bemutatni valakit!
- Kit? Hisz csak Harumi-chan és Mikoto van itt!
- Te ismered őket? - meglepett, hogy mindkettejüket ismeri, nekem Harumi sosem említette.
- Igen Shusaku, ő is ott volt, mikor Ryota örökbefogadását intéztük. Gyakornokoskodott és így ismertem meg. De fogalmam sem volt, hogy te is ismered őt.
- Shu-chan meg én osztálytársak voltunk középiskolában.
- Remek, de nem intézhetnénk el a dolgokat? Nekem még lenne egy kis dolgom! - szólt közbe Mikoto-chan, mire el is mentünk, hogy elintézhessék a papírokat. Miután ez meg volt, Harumi meg én hazamentünk.
- Papa! - hallottam meg Ryota hangját és mire feleszméltem a kölyök már belecsimpaszkodott a lábamba.
- Ryota, ennyire hiányoztam? Hisz csak rövid időre mentünk el.
- igen, de akkor is hiányoztál, mert te vagy az én apukám, akit szeretek! - felkaptam a földről és egy puszit nyomtam az arcára. A nap további része csendesen telt el. Míg Harumi ebédet főzött, addig Ryota meg én játszottunk egy kicsit. Ebéd után pedig következett a csendes pihenő. Szerencsére Harumi is elaludt, így a tervem eddig jól haladt. Kiosontam a szobából és felhívtam Ozeki-t. Lett egy új telefonom, amit külön vak emberek részére fejlesztettek ki.
- Non-chan, segítened kell!
- Bátyó, miért suttogsz? Valami komoly dolog van?
- Segítened kell egy Namiki Mikoto nevű lány címét kiderítened!
- Bátyó, ugye nem azt akarod mondani, hogy megcsalod Harumi-chant?
- Persze, hogy nem te lüke!  Csak derítsd ki kérlek!
- De ez szabálytalan, tudod jól!
- Igen tudom, de muszáj beszélnem vele, mert biztos, hogy tud mondani dolgokat Harumi bátyával kapcsolatban! Kérlek Non-chan, segíts nekem! - szerencsére sikerült őt meggyőznöm, ráadásul el is vitt engem Mikoto-chan házához. Vettem egy mély levegőt és becsöngettem.
- Ki az?
- Én vagyok, beszélhetünk?