16.rész

Végre elérkezett a műtétem napja. Nagyon ideges és izgatott voltam, reméltem minden jól alakul és végre újra láthatom Harumi-t és az én édes kisfiamat. Nem én voltam az egyetlen, aki ideges volt, Harumi is legalább ugyanennyire izgult, mint én.

- Shusaku, biztos minden rendben lesz? Ugye tényleg látni fogsz és minden rendbe fog jönni?

- Hát persze, hogy látni fogok, emiatt ne aggódj! Ryota tudja már?

- Még nem tudtam, hogy mondjam el neki. Talán elmondhatnád neki te, rád mindig hallgat.

- Igazad van, mindjárt szólok is neki. Ryota! - kiabáltam fel, mire apró dobogást hallottam a lépcső felől.

- Mi történt papa? Már megint baj van?

- Gyere, mesélnem kell valamit! - leültem a kanapéra, Ryota pedig az ölembe mászott.

- Valami jó dolog lesz, ugye papa?

- Igen, nagyon jó dolog. Képzeld ma egy doktor bácsi meggyógyítja a szememet!

- Tényleg? Hurrá akkor megint fogsz látni minket, ugye?

- Hát persze, megint látni fogom az én édes pici fiamat, aki imádok! - elkezdtem csiklandozni, mire hangosan felnevetett. Komolyan mondom enélkül a gyerek nélkül semmilyen boldogság nem lenne az életemben. Nem is értem hogy tudtam eddig létezni nélküle. A reggel izgalom menetesen telt. Szépen megreggeliztünk, Ryota végül addig könyörgött nekünk, míg belementünk, hogy ő is elkísérjen minket a kórházba. Bár ennek nem igazán örültem, tekintve, hogy ez nem egy ilyen csepp kisgyereknek való hely. Reggeli után összecsomagoltunk és mentünk is a kórházba. Egyre jobban izgultam azért, hogy mi fog történni, vajon sikerül-e a műtét és újra láthatok-e majd. Mikor megérkeztünk, még volt egy kis időnk a műtétig. Ryota csendben ült a tévé előtt és nézte a mesét, addig mi Harumi-val beszélgettünk.

- Mi lesz, ha nem sikerül a műtét Harumi? Mi van ha soha nem fogok látni?

- Ugyan már Shusaku, látni fogsz, ebben biztos lehetsz! Tudom, hogy félsz de hidd el nem lesz semmi baj! - nyomott egy puszit az arcomra, mire elmosolyodtam. Boldog vagyok, hogy mellettem áll a történtek ellenére is. Ő és Ryota jelentik nekem azt a családot, amire mindig is vágytam. Lassan megérkezett az orvos is. Elmagyarázta pontosan mit fognak csinálni velem, illetve azt is közölte, hogy meg vannak a lehetősége, hogy a műtét ellenére sem kapom vissza a látásom. Talán ez az amitől a leginkább félek, hogy mindegy mennyire jól sikerült is a műtét, én továbbra is vak maradok. Miután elköszöntem Harumi-tól és Ryota-tól, be is toltak a műtőbe és elkezdődött a hosszadalmas műtét.

*1 héttel később*

1 hetet kellett várnom arra, míg leszedik a kötést a szememről. Szerencsére az orvos megnyugtatott, hogy a műtét ennél jobban már nem is sikerülhetett volna. Igaz még mindig ott volt annak a lehetősége, hogy ennek ellenére sem kapom vissza a látásomat, de már nem aggódtam emiatt. Inkább izgatott voltam, hogy végre leveszik a kötést és megtudhatom, eredményes volt-e a műtét. Természetesen Harumi és Ryota is ott voltak, ők sem szerettek volna lemaradni. Már az orvos is ott volt, szóval csak percek kérdésere volt.

- Ne aggódj Shusaku, bármi is történjék, mi ugyanúgy fogunk szeretni, mint eddig! - biztatott Harumi, én pedig megfogtam a kezét. Az orvos szépen lassan elkezdte levenni a szememről a kötést.

- Kitazawa-kun, most lassan nyissa ki a szemét! - így is tettem. Először még minden nagyon homályos volt, majd szép lassan erősödni kezdett a kép.

- Shusaku, látsz engem? - hajolt oda elém Harumi. Ránéztem és akkor végre minden kitisztult.

- Hihetetlen, hogy még most is milyen aranyos az arcod! - simogattam meg az arcát, amivel sikeresen belé fojtottam a szót. Már épp mondott volna valamit, de Ryota beelőzte és vigyorogva belecsimpaszkodott a nyakamba.

- Hurrá, a papa végre lát minket!

- Hé picur, megfojtasz! - megfogtam és elkezdtem őt csikizni, mire az ölembe esett. - Mi lenne ha felfalnálak?

- De papa, ha megeszel, akkor mégis ki lesz a te cuki kisfiad? Csak nem lesz egy kistestvérem? - felcsillant a szeme, mire mind elnevettük magunkat. Szerencsére Ryota a nagy izgalom hatására viszonylag hamar elaludt, így Harumi meg én nyugodtan tudtunk beszélgetni.

- Shusaku, olyan boldog vagyok, amiért végre újra láthatsz!

- Hát még én. Igazából a szemedbe akartam nézni és megmondani milyen csodálatos vagy és, hogy nem számít mi történik, én akkor szeretni foglak! - erre könnybe lábadt a szeme és el is sírta magát.

- Annyira féltem, hogy már soha többet nem beszélgethetünk már így! Olyan nagy megkönnyebbülés, hogy végre látsz drága Shusaku! Azt akarom, hogy már semmi ne állhasson kettőnk közé és boldogok legyünk mi hárman!

- Azok leszünk meglásd! Érzem, hogy ezek után minden sokkal jobb lesz, mint eddig volt!